Az elektromos fűtés költséghatékony mivolta egyre inkább megnöveli az alkalmazása iránti igényt a vizes helyiségek kapcsán is.
2019. november 15., 16:522019. november 15., 16:52
Az elektromos fűtés legnagyobb előnyét az egyszerű működtetés, a gazdaságos üzemelés, illetve az általa biztosított kellemes hőérzet adja. Modern infrapanel, illetve fűtőszőnyeg alkalmazásával pontosan ezt a pozitív hatást tudjuk elérni a fürdőszobában is.
Rövid bejegyzésünkben tehát meg fogjuk mutatni azt, hogy miért érdemes nyitottnak lennünk az elektromos fűtési megoldásokra a vizes helyiségek esetében is.
Elektromos fűtés vizes helyiségekben a modern technológia segítségével
Mivel a mai modern fűtőeszközök működéséhez már nincs szükség izzó alkatrészre, ezáltal a működtetés is sokkal biztonságosabbnak számít. Másrészt fejlődött a szigeteléstechnológia is, ezáltal pedig szintén sokkal nyugodtabban tudjuk alkalmazni az elektromos készülékeket akár a fürdőszobában is.
Többféle költséghatékony és biztonságos megoldás áll tehát rendelkezésünkre akkor, ha a lakásunk vizes helyiségeiben elektromos fűtési módozatot szeretnénk alkalmazni. A modern eszköznek számító infrapanelek, valamint a fűtőszőnyegek egyaránt képesek megfelelni a velük szemben támasztott szigorú követelményeknek.
Hatékony fűtés a fürdőszobában infrapanel segítségével
Az Elektromoskonvektorok.hu-nál kapható infrapanelben egyetlen olyan alkatrész sem található, amely érzékenyen reagálna a lecsapódó pára megjelenésére. Az alkalmazása pedig főként azért számít előnyös megoldásnak, mert közvetlenül a testeket fűti fel, így az alacsonyabb beltéri hőmérséklet mellett is magasabb lesz a hőérzetünk.
Amire viszont feltétlenül célszerű odafigyelni az infrapanellel való fűtés esetében a fürdőszobában, az a készülék kerete. Fa keretet semmi esetre se válasszunk hozzá, mert a rendszeresen a felületét érő víz miatt rövidebb idő alatt is tönkremehet.
Napjainkban már függőleges kialakítású, falra helyezhető infrapaneleket is tudunk vásárolni. Ezekre tetszés szerint lehet törölközőszárító csöves keretet is illeszteni, ezáltal pedig szinte már egy multifunkciós fűtőeszközt kapunk.
A fűtőszőnyeg alkalmazásának előnyei
A fűtőszőnyeg nagyságrendekkel olcsóbb, egyszerűbben üzembe helyezhető és működtethető megoldást kínál a sokak által kedvelt padlófűtésnél.
A használatának további előnye az, hogy nem jár szálló porral. Hőlyukakat vagy hőhidakat nem okoz, ellenben tökéletesen egyenletesen fűti fel a fürdőszobát, ahol a megfelelő hőérzetnek amúgy is fokozott jelentősége van.
Fűtőszőnyeg alkalmazásával tehát költséghatékony módon tudjuk megoldani a vizes helyiségek melegítését, méghozzá egészen egyszerű üzembe helyezés mellett.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!