
2022. január 14., 00:032022. január 14., 00:03
– A 2021-es évben sokat dolgoztunk, sok mindent megvalósítottunk, és úgy látom, a dálnokiak többsége értékeli is ezt – jegyezte meg elöljáróban Marti István. – Ám továbbra sem dőlünk hátra, folytatjuk a munkát és mindent megteszünk azért, hogy egy szebb és élhetőbb települést építsünk – hangsúlyozta.
Ezt megerősítendő, az idei terveket vetítette elő.
– Befejeznénk a katolikus templom területének térrendezését és külső falainak festését, rendbe raknánk a kultúrotthon körüli kerítést. Az épület külső felújítását a közelmúltban elvégeztük, emellett a kazánház és a kultúrotthon közötti teret piskótakővel burkoltuk. Kovászna Megye Tanácsa 25 ezer lejjel támogatta a 85 ezer lejt kóstáló munkálatokat, a többit önrészből törlesztettük. A megyetanács a tűzoltószertár felújítását további 25 ezer lejjel támogatta, és az óvodaépület korszerűsítésébe 118 ezer lejjel szállt be – sorolta.
A Csernátonnal közös, a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését célzó projekt a jelek szerint sínen van.
– Megvan az országos útügytől az engedély, amint az időjárás engedi, munkához láthatnak – újságolta az elöljáró.
A múlt évben teljes felújításon, illetve bővítésen átesett óvoda épületét tovább korszerűsítenék, hangzott el a folytatásban.
– Az óvoda- és iskolaépületeket napelemmel szerelnénk fel. Emellett várjuk az Anghel Saligny településfejlesztési programhoz benyújtott pályázataink elbírálását: a szörcsei híd újjáépítésére 2,7 millió, illetve az utcák aszfaltozására 17 millió lejt igényeltünk. Amennyiben sikerrel járunk, a szennyvízhálózat telepítését követően aszfaltszőnyeg kerülne a mellékutcákra.
A mezei utakról sem feledkeznek meg.
– Azokat is rendbe kell rakni, hiszen a kései törökbúzacséplés következtében teljesen tönkremennek, továbbá a ravatalozóház felé vezető lépcsőket karzattal szereljük fel – sorolta. Az elöljáró szívügye a sport. – Életben tartjuk a helyi focicsapatot, gondozzuk a pályát, és bár nem indult megyei bajnokság, a lehetőségek függvényében a tavalyhoz hasonlóan ebben az évben is barátságos tornákat rendeznénk Kovászna, Csernáton, Szentkatolna és Maksa közreműködésével. Emellett egy tekepálya építésére is pályáznánk, hiszen úgy látjuk, lenne rá igény. Várjuk a kiírásokat, és amint megtaláljuk a megfelelő lehetőséget, lecsapunk rá. A kultúrotthon udvarán lenne hely az új épület számára – fejtette ki Marti.
Az elöljáró a tervek sorolása mellett elégedetlenségének is hangot adott a Tega Rt. hulladékszállítási vállalattal kapcsolatban.
– A vállalat szerződést bontott a lakossággal, a polgármesteri hivatalra ruházva a szemétdíj begyűjtésének nem éppen hálás feladatát. Arra hivatkoztak, hogy nem volt meg a 80 százalékos lefedettség a településen. Ám a gazdalajstromban, amelynek alapján meghozták a döntést, több időközben elhalálozott személy is szerepel, ahogyan külföldre költözött, illetve az év nagy részében ott munkát vállaló egyének is, szóval az általuk figyelembe vett számok nem a dolgok állását tükrözik, hiszen 4–5 házszám kivételével a háztartások zömének volt szerződése a vállalattal. Egyáltalán nem értek egyet ezzel a döntéssel, hiszen úgy vélem, nem ez lett volna a helyes eljárás. Ezentúl az önkormányzatnak számláz a Tega, amit mi kifizetünk, majd a lakosságnak irányunkba kell törlesztenie a 8 lej személyenkénti szemétszállítási díjat – hangsúlyozta.
Az elöljáró optimista hangnemben zárta a beszélgetést.
– Amennyiben a járványhelyzet engedi, idén farsangi disznóvágást rendeznénk – fejezte ki reményét.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!