
Az Electrica Furnizare szolgáltató háztartási fogyasztóinak mintegy 99 százaléka már az energiaár-kompenzálásról szóló sürgősségi kormányrendelet hatályba lépése előtt a megszabott árplafonnál olcsóbban kapta az áramot, így a 2021 novemberi és decemberi fogyasztásukra nem volt alkalmazható az árkorlátozás, mintegy 700 ezer ügyfél pedig nem volt jogosult kompenzálására - közölte a szolgáltató.
2022. január 21., 08:262022. január 21., 08:26
[reklam]
Csütörtöki közleményében az Electrica Furnizare rámutatott, a vállalat betartja a törvényeket, és elsődleges fontosságúnak tekinti a fogyasztók védelmét, így eleget tesz a novemberi és decemberi számlák újraszámolására vonatkozó kötelezettségének is. A tájékoztatásban hozzátették, a vállalat jelentős erőfeszítéseket tett, hogy betartsa az ügyfelei felé tett vállalásait, és annak ellenére is fenntartotta az elmúlt év folyamán kiküldött ajánlatokban szereplő árakat, hogy az energia beszerzési ára 2021-ben mintegy 400%-kal nőtt az előző évhez képest.
Ugyanakkor folyamatosan tájékoztatták ügyfeleiket a hatóságok intézkedéseiről - állították, hangsúlyozva, háztartási fogyasztóiknak mintegy 99 százaléka már a sürgősségi rendelet hatályba lépése előtt a megszabott árplafonnál olcsóbban kapta az áramot, így a 2021 novemberi és decemberi fogyasztásukra nem volt alkalmazható az árkorlátozás, mintegy 700 ezer ügyfél pedig nem volt jogosult kompenzálására.
A szolgáltató képviselői kiemelték, azon fogyasztók esetében, akik a jogosultsági feltételek teljesülése ellenére nem részesültek a kedvezményekben novemberben és decemberben, sztornó számlát küldtek ki és elkezdték a korrekciót. Ugyanakkor arról biztosították az érintetteket, hogy nem számolnak fel nekik késedelmi kamatot, és nem kapcsolják le őket a hálózatról, ha nem fizetik ki a hibás számlákat.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!