Egyénekes ünnep

Czegő Zoltán

2018. január 25., 00:192018. január 25., 00:19

Nem kell ahhoz vérnyomást, alkoholszintet mérni, hogy megállapítsuk, ünnepeinknek is külön műfaja van. A nemzeti ünnep az más. Mikor egy közösség a maga körein belül nemzeti gondokat görget, mintha rá figyelne a fél világ. De legalább a nemzet jobbik fele. Kovászna, Háromszék egyik kicsi, de híres városkája megengedte magának idén is, hogy a magyar kultúra napján, a magyar himnusz születésének napján így emlékezzék.

Sokszor a szív vállalja az elme, a ráció mellett az emlékezést is. Néztük Szabó Zsolt irodalomtörténésszel meghívottakként a nyolcvan emberrel telt művelődési házat. A színpadon diákok adták elő Magyari Lajos Csoma Sándor naplója című remek elégiáját, melyet egykor hét európai, ázsiai nyelvre is lefordítottak. A szavaló kórus idén is, évtizedek óta is gondol merészet és nagyot, meg is valósítja azt. Ha a költő, a vers, Kölcsey Ferenc Himnusz című verse teremt nemzeti ünnepet, akkor Kovászna a két és fél éve elhunyt Magyari Lajos versét életesíti színpadra, tereli lélek felé a néhai székely költő sorait, gondolatait a magyar kultúra napján.

Szabó Zsolt kolozsvári vendég a költő közírói tevékenységét elemzi. Tűnődünk 85-ön, melyik politikai, személyi hullámverésben döbbent rá Magyari, hogy hiszen emberek, nem ezért bolondultunk 1989 decemberében, s azóta is, hogy az anyanyelvet, a csillárt is leverjék a fejünk fölül!

A számbavétel az ünnepet nem törpíti. Közben arról is beszélünk a fájdalommal s mi mindennel telt házban, hogy tán maradt volna itthon esetleg Magyari, mert az igazságot itthon kellett volna és naponta kimondania imádott Erdélye, Székelyföldje színe előtt. Magyarinak nincs is kimondottan személyi lírája. Összes verseinek kötetét bárhol nyitjuk fel, az a magyar szent földről, Kárpátokról, fejszés székelyekről szól igaz költői beszédekben. Ami nála az Én, az tökéletesen egybeesik a nemzetével, a szülőfölddel.

Kovászna híres kisváros ünnepelt otthon mindnyájunkért. A nemzeti himnuszt énekeltük nyolcvanvalahányan. És gondoltunk az utolsó szakaszra az ének harangvirága alatt: Szánd meg Isten a magyart,/ kit vészek hányának,/ nyújts feléje védő kart/ tengerén kínjának…