Tegnap tanácsülést tartottak Kézdivásárhelyen, amelynek napirendjén több tervezet is szerepelt. Helyszűke miatt most csak két fontosabbról adunk hírt: egyelőre nem lesz több taxi Kézdivásárhelyen, illetve a szabadtéri rendezvények sorsáról is szót ejtünk.
2021. február 26., 00:222021. február 26., 00:22
A testület elé a néppártos frakció terjesztett egy határozatot, a négy tanácsos azt kérte, adják beleegyezésüket, hogy egy új taxiscég által bővítsék a meglévő gépkocsik számát a céhes városban. Az előterjesztők egy korábbi határozatot szerettek volna módosítani, hárommal növelve a meglévő tíz taxi számát.
Balázs Attila már felvezetőjében nyugtázta, hogy a határozattervezetet az RMDSZ elutasítja, célzást téve arra, hogy a gazdasági bizottság tagjai befolyásolva lennének. Erre reagált Szilveszter Szabolcs alpolgármester, elmondva: nem befolyásolásról van szó, mindig kikérik más véleményét is – piackutatásról lévén szó. Szigethy Kálmán tanácsos hozzátette: a gazdasági bizottság azért véleményezte negatívan a kezdeményezést, mert jelenleg a többi taxis is nehéz helyzetben van, hiszen érvényben van a 23 és 6 óra közötti kijárási tilalom, így a cégek utashiánnyal küszködnek, a város jelenleg nem bír meg még több autót, főleg, hogy más településekről is érkeznek be a városba utasszállító személygépkocsik. Nem végleges ez a döntés – hangsúlyozta Szigethy. A tervezet nem kapta meg a támogatást.
A tanács emellett rábólintott az idei szabadtéri rendezvények programjára is, de Bokor Tibor polgármester szerint nem kell sok reményt táplálni. „Mi szeretnénk végre valamit szervezni, de lássuk, hová alakul a járványhelyzet” – mondotta. Az Őszi Sokadalom időpontja például augusztus 25–29-re van időzítve. A tanácsülés részleteire visszatérünk.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!