Egy székely huszár szellemi hagyatéka

A Háromszék Vármegye Kiadó – Státus Kiadó jóvoltából nyomdafestéket látott kötetet a kézirat gondozója és azt előszóval, valamint jegyzetekkel kiegészítő dr. Székely Zsolt nyugalmazott egyetemi docens ismertette. Ennek során rámutatott, hogy megjelentetésével „egy régi, több mint hetvenéves adósságot törlesztettek a magyar tudományossággal, néprajzosokkal, nyelvészekkel és történészekkel szemben”.

Balykó Elek egerpataki székely huszár értékes szellemi hagyatékában „benne van a kalandos, hányatott sorsú székely–magyar minden rejtett gondolata, furfangos, csavaros észjárása, hatalmas élettapasztalata és nem utolsó sorban büszke tartása, székely öntudata, emberi méltósága… Nem mindennapi történet egy mindennapi ember tollából”, aki nemcsak kalandokban bővelkedő önéletrajzát vetette papírra, hanem szülőföldjének szokásait, méhészetben és gyógyászatban szerzett tapasztalatait is.

A kéziratot Pál Ernő nevű, szintén egerpataki tanítványa adományozta 1946-ban a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium latin-görög nyelv és irodalom tanárának, Székely Zoltán (1912–2000) régész-történésznek. Ő a maga során a múzeum könyvtárában helyezte el. Megjelentetésének nemes feladata ugyancsak régész fiára, Székely Zsoltra maradt, akinek 2021-ben sikerült az emlékiratot közkinccsé tenni.

Balykó Elek jómódú lófő székely családban született 1810-ben Egerpatakon. A szülők között állandósult viszály és nyughatatlan természete arra késztették, hogy Sepsiszentgyörgyről, Brassóból és Kézdivásárhelyről egyaránt megszökjön az iskolából. Ezek után távolabbra, Nagyenyedre viszik, de onnan is kereket old, az apja Balavásáron talál rá, ahol szolgának szegődött. Visszaviszi Nagyenyedre, de onnan ismét elszökik, ezúttal Debrecenbe, ahonnan 1924-ben hazatér szülőfalujába. A kötelező határőrszolgálat elől innen visszamegy Nagyenyedre, majd onnan Debrecenbe távozik, ahol kitanulja a csizmadia mesterséget.

Kalandos sorsa Belényesen, majd Nagyváradon folytatódik, ahol beáll a Koburg-huszárezredbe. Innen azért kell távoznia, mert fény derült székely mivoltára, amely határőrszolgálatra kötelezi. A továbbiakban nevét megváltoztatván eltitkolja származását, és katonának jelentkezik a König Württemberg-huszárezredbe. Huszárként Budapesten, Esztergomon és Nagyszombaton keresztül Morvaországba, majd Galíciába is eljut. Innen kéri elbocsátását 12 év szolgálat után székely származására hivatkozva, amely ezúttal a javára vált. Bukovinán át, Csernovic és Dornavátra érintésével jutott haza Erdélybe.

A két részből álló, 1878-ban, majd 1882 és 1895 között írt emlékirat egyik érdekessége, hogy az itt rögzített adat alapján találta meg és tárta fel (1973) Székely Zoltán Nagyborosnyó határában a római castrumot. A naplót nyelvészeti szempontból is elemző dr. Tapodi Zsuzsa, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense kiemelte, nyelvi állapota és a helyesírási szabályok változása miatt nem könnyű olvasmány, de érdemes időt szánni rá.