Egy éve a közös úton

Az egyetem részéről jött felkérésnek köszönhetően alakult meg Csíkszeredában a Moonrise zenekar, amely egyelőre az online térben hódít, tehetségük azonban vitathatatlan. Kreiter Helga gelencei énekesnővel, a zenekar frontemberével beszélgettünk.

– Mesélj arról, hogyan alakult a zenekar? Hogyan találtatok egymásra a tagokkal?

– Tavaly májusban kaptam egy felkérést a Sapientia EMTE csíkszeredai karának részéről, miszerint el kellett énekelnem a Gaudeamus igitur című dalt a ballagó egyetemistáknak. Ami azért is izgalmas volt, mert online zajlott a ballagás, úgy kellett megoldani a karantén alatt, hogy minden zenész távol, szanaszét tartózkodott. Szerettem volna profin megoldani, nem akartam egyedül a szobámból küldeni egy telefonos felvételt, arra törekedtem, legyen benne valami csavar. Megkérdeztem hát Barabás Tamást, a zenekar basszusgitárosát, hogy lenne-e kedve egy bőgő–ének felálláshoz. Aztán rájöttünk, jobb lenne egy egész zenekarral, így vontuk be Debreczi Norbert dobost és Lukács Márton Örs zongoristát. Ennek a gyümölcse lett az, hogy zenekarként kezdtünk tovább gondolkodni. Tamás volt a kapcsolódási pont, őt mindannyian ismertük. Hamar kiderült azonban, hogy működik az úgynevezett kémia, jó az összhang, megértjük és érezzük egymást a zenében. Az egymás iránti tiszteletünk, alázatunk, érdeklődésünk mind zenei, szakmai oldalon, mind emberileg, kellőképpen jól alakult, így született meg a Moonrise tavaly júniusban.

– Honnan a név?

– A névválasztás története számomra elég mesés, szép sztori. Nyáron néhány napot eltöltöttünk együtt, amikor felvettünk pár dalt, próbáltunk, elkezdődött az igazi közös munka. Egy levezető esti beszélgetést a telihold ölelte át, mind a négyen az égboltot néztük, mindegyikünkben ez is egy kapcsolódási pontot jelentett. Számomra ez egy nagyon bensőséges emlékként maradt meg. Elkezdtünk gondolkodni a zenekar nevén, nem ugrott be egyből, rögtön, viszont elég gyorsan és határozottan esett a választásunk a Moonrise névre (jelentése: holdkelte) az előbb említett élmény okán.

– Milyen műfajban zenéltek, milyen stílus áll hozzátok a legközelebb?

– Egy zenekar műfajának, stílusának meghatározása szerintem minden zenésznek egy olyan kérdés, amelyen a tagok összenéznek, és a válasz nehéz, egyrészt szerénységből adódóan, vagy mert nem tudjuk beskatulyázni a zenéjüket. Viszont meg kell határozni. Hozzánk a dzsessz, a fúziós dzsessz és a soul áll közel. Aztán persze a zenekaroknak mindig kialakul egy sajátos stílusa, hangzása, amit a közös munka eredményez.

– Mesélj magatokról! Ki hogyan került közel a zenéhez?

– Mindannyiunkról elmondható, hogy már gyerekkorunk óta zenélünk, érdekeltek vagyunk a szakma iránt. Persze mindenkinek más vált a szerelmévé az évek során. Én az éneket választottam mint önkifejezési eszközt, Tamás a basszusgitárt, Norbi a dobokat, Marci a zongorát. Évek óta tanulunk, fejlesztjük, képezzük magunkat, és a jövőre nézve is, azt hiszem, kijelenthetem mindenki nevében, hogy ez az utunk, ezt akarjuk csinálni, ez a munkánk, szenvedélyünk, életünk. Ebben leljük örömünket, sikereinket, ugyanakkor a kudarcokat, nehézségeket, kihívásokat, megalkuvásokat is meg kell említenem. De ezt szeretjük, az alkotást, azt, amit a zene ad, és ebben igyekszünk kiteljesedni.

– Milyen dalok születtek eddig? Milyen további terveitek vannak?

– Eddig feldolgozásaink vannak, szeretnénk saját dalokat, de ez nem megy egyből. Először meg kell kapni a közös hangot. Minden dalt, amit feldolgozunk, érzelmi szálak alapján választunk ki, vagy kihívásnak érezzük azt, hogy saját formánkra szabjuk. Izgalmas feladat mások dalaiban keresni magunkat, beleépíteni a saját ízlésünket. Ebben a fiúk nagyon profik, ahogyan átharmonizálják a dalokat, az zseniális. Várjuk, hogy élőben is fellépjünk, de igyekszünk kihozni a maximumot az adott helyzetből. Dolgozunk, gondolkodunk, stúdiózunk, reklámozzuk magunkat a közösségi média különböző felületein.