
Egy bezárt máramarosi bánya elárasztott tárnáiból kiömlött, tisztítatlan bányavíz okozta a Szamos fémszennyezését a Krónika napilap internetes oldalán közölt csütörtöki cikk szerint.
2021. február 18., 13:542021. február 18., 13:54
A Krónika a Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság Máramaros megyei kirendeltségétől azt a tájékoztatást kapta, hogy a szerdán lehullott nagy mennyiségű csapadék következtében megáradtak a patakok és a folyók a térségben. Ennek nyomán a Nagybánya közeli Miszbánya térségében elárasztották a Câmpurele bánya bezárt tárnáit, amelyekből jelentős mennyiségű tisztítatlan bányavíz ömlött a Láposbánya-patakba. A szennyezés a patakon keresztül a Lápos folyóba majd a Szamosba jutott.
A vízügyi hatóság Máramaros megyei kirendeltségének illetékese csütörtök délben az MTI-nek elmondta: még mindig várják a szerdán vett vízminták laboratóriumi elemzésének eredményeit. Arra a kérdésre, hogy sikerült-e leállítani a szennyezett víz beömlését, elmondta: a beömlés nem folyamatos, csak időnként és rövid ideig tart.
A Krónika közlése szerint a Câmpurele bánya a Conversmin Rt. állami vállalathoz tartozik, amelynek kizárólagos részvényese a bukaresti gazdasági minisztérium. Ez a társaság felel azoknak a romániai bányáknak a bezárásáért és környezetbaráttá tételéért, ahol felfüggesztették vagy megszüntették a kitermelést.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt közölte az MTI-vel, hogy a Szamosból Csengernél csütörtökön hajnali két órakor vett vízmintákban az oldott cink, réz, alumínium és vas koncentrációja is határérték feletti volt.
Nem okozott halpusztulást Romániában a Lápos folyóba, majd a Szamosba jutott, nehézfémmel szennyezett bányavíz - közölte az MTI-vel Pásztor Sándor, a magyar környezetvédelmi miniszter vízügyi tanácsadója.
Pásztor Sándor elmondta: egy elhagyott színesfémbányába beszivárgott víz tört a felszínre szerda hajnalban, és a bányában lerakódott üledéket magával sodorva jutott a Láposbánya-patakba, ahonnan a Lápos folyóba, majd a Szamosba ömlött. A vízügyi szakember szerint a bányavíz a kiömlés első óráiban másodpercenként 1,5-1,6 köbméteres hozammal folyt a patakba, és vöröses színű üledéket sodort magával. Hozzátette: jelenleg is folyik a víz a bányából, de már csak másodpercenkénti 0,3-0,4 köbméteres hozammal, és már jóval tisztább, mint a kezdeti órákban volt. Elmondta: a Lápos folyóból vett vízmintákban a mangán, a réz és a cink értéke 2-3-4-szerese volt a megengedett küszöbértéknek, a vasé pedig ennél is sokkal magasabb.
Pásztor Sándor szerencsés körülménynek tekintette, hogy árhullám vonul le a Szamoson, melynek vízhozama meghaladja a 200 köbmétert másodpercenként, ezért a bányavíz hamar feloldódik. Hozzátette: ilyen esetekben a bányát nem lehet eldugaszolni, hogy megakadályozzák a kiömlést, a karbantartónak olyan munkálatokat kellett volna elvégeznie, amelyek felfogják, leülepítik a kiömlő vizet.
A Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság csütörtök délutáni közleménye szerint a romániai szakemberek folyamatosan figyelemmel követik a helyzetet, a folyószennyezésért felelős Explo Mining COAL Kft.-t megbírságolják a történtek miatt, és a cégnek a beavatkozási költségeket is fedeznie kell.
A vízügyi igazgatóság ugyanakkor azt is közölte, hogy a bezárt bányák és a meddőhányók állandó vízügyi kockázatot jelentenek a térségben, és a hatóság folyamatosan figyelmezteti az illetékeseket a veszélyekre.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!