Edzőváltás a Sepsi OSK-nál

Az egy évvel ezelőtti forgatókönyv kedden is megismétlődött a Sepsi OSK számára, azzal a különbséggel, hogy ezúttal kevés ellenállást tudtak tanúsítani a jóval erősebb Krajovával szemben a Román-kupa tizenhatoddöntőjében. Az oltyánok sima 2-0-s sikerrel lépték le a piros-fehéreket. Mint utóbb kiderült, ez volt Suciu Valentin számára az utolsó mérkőzés a sepsiszentgyörgyiek kispadján, négy év után tegnap szerződést bontottak a trénerrel.

Bartha Zsófia

2017. október 26., 00:092017. október 26., 00:09

Az egy évvel ezelőtti forgatókönyv kedden is megismétlődött a Sepsi OSK számára, azzal a különbséggel, hogy ezúttal kevés ellenállást tudtak tanúsítani a jóval erősebb Krajovával szemben a Román-kupa tizenhatoddöntőjében. Az oltyánok sima 2-0-s sikerrel lépték le a piros-fehéreket. Mint utóbb kiderült, ez volt Suciu Valentin számára az utolsó mérkőzés a sepsiszentgyörgyiek kispadján, négy év után tegnap szerződést bontottak a trénerrel.

„Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha!” – függesztették ki a Sepsi OSK szurkolói a brassói lelátóra a játékosoknak szóló üzenetet, a jórészt tartalékokkal felálló piros-fehér mezesek azonban ennek ellenére sem tudtak felnőni ellenfelük szintjére, hibákkal tarkított játékuk nem sok lehetőséget eredményezett, a kapu előtti szituációkban nem jeleskedtek, több ígéretes kontrájuk befejezetlen maradt. A vendégek harcosan, sok passzos játékkal irányították a mérkőzést, és bár csak két gólt szereztek, több kapufát és veszélyes helyzetet is feljegyezhettünk a nevük mellé.

A gólcsend a 27. percben tört meg, amikor Roman ívelt mesterien Mitriţă elé, aki két védőt lecselezve gurított kapuba (0-1). Két perccel később Huiban beadásánál Nikolic próbálkozott fejeléssel, de rosszul. Szünetig egy vendégkapufa törte meg az egyhangúságot, Andrei Burlacu próbálkozását Niczuly a kapufa segítségével védeni tudta. Az 58. percben Mitriţă szabadrúgása újfent a kapufán csattant, csakúgy mint a 70. percben, amikor a keresztlécet találta el a 22 éves krajovai játékos újabb próbálkozása. A vendégek folyamatosan nyomás alatt tartották az OSK kapuját, aminek a 88. percben meg is lett az eredménye, Oros nagyot hibázott, a csereként beálló Băluţă elé továbbította a játékszert, aki köszönte szépen a lehetőséget és kilőtte a hosszú sarkot (0-2). Magabiztosan győzött az esélyesebb csapat.

Mestermérleg

– Voltak biztató pillanataink az első félidőben. Figyelmetlenségekből kaptuk a gólokat, csakúgy, mint a korábbi alkalmakkor, ezt kellene kiküszöbölni. A játékosok többre képesek, mint amit eddig mutattak, lehet, hogy mentálisan nem hiszik ezt el. A jó és a rossz meccsekből is kell tanuljunk, ki kell lábaljunk a hullámvölgyből és pontokat kell szerezzünk” – fejtette ki a meccs után Suciu Valentin.

Nagy Sándor váltja Suciut

Mint utóbb kiderült, ez volt Suciu Valentin utolsó edzői nyilatkozata a Sepsi OSK élén. A klub vezetősége tegnap kora délután rendkívüli sajtótájékoztató keretében jelentette be, közös megegyezéssel felbontják a szerződést a 37 éves szakemberrel. Suciu Valentin négy évig irányította a sepsiszentgyörgyi alakulatot, amellyel bravúrosan jutott fel az alsóbb szintekről az élvonalba. Egyébként ő az ötödik vezetőedző, aki az eddig lejárt 15. forduló alatt volt kénytelen felállni egy I. ligás kispadról.

A Sepsi OSK irányítását átmenetileg Nagy Sándor és Kulcsár László veszik át – közölte a klub alelnöke, Kertész Dávid, aki ugyanakkor megköszönte Suciu eddigi munkáját, méltatta eredményeit és kijelentette, a folytonosságot szem előtt tartva felajánlanak neki egy másik tisztséget a klub keretében, de amennyiben helyette más edzői feladatok után nézne, sok sikert kívánnak neki.

Bokor János sportigazgató úgy fogalmazott, a klub vezetőségét is érzékenyen érinti az utóbbi időszak sikertelensége, és úgy érzi, még kell dolgozniuk azért, hogy minden szinten megfeleljenek az I. liga elvárásainak, azonban megígérte, mindent megtesznek a bennmaradás biztosítása érdekében. Méltatta a Székely Légió szurkolótáborát, azokat, akik szabadidejüket feláldozva mindenhová elkísérik a piros-fehéreket, kiemelve, most még nagyobb szükségük van a 12. játékosukra, és reméli, hogy a Botoşani elleni nagyon fontos mérkőzésen a csapat mellett fognak állni. Azt is kilátásba helyezte, hogy azok, akik nem teljes odaadással játszanak, azoknak menniük kell.

Diószegi László főtámogató türelemre intett mindenkit, és megígérte, hogy mindent megtesznek a csapat megerősítéséért, a téli átigazolási időszakra megvan már a tervük és meglesz az anyagi keret is rá. Minden kételkedőnek azt mondom, várják ki a végét és tartsanak ki a csapat mellett, mert kellemes meglepetésben lesz részük februárban. Új játékosok jönnek, öt–hat–tizenöt – amennyi kell, mert ez a klub fenn kell maradjon. Ezt a klubot azért alapítottuk, hogy Sepsiszentgyörgy, Székelyföld és a szurkolók büszkesége legyen, ez többet ér bárminél és ezért képesek vagyunk bármire” – fogalmazott Diószegi.

Labdarúgás, Román-kupa, Brassó, Ifjúsági Stadion: Sepsi OSK– Krajovai Universitatea 0-2 (0-1), gólszerzők: Mitriță (27.), Băluță (88.). Játékvezetők: Andrei Florin Chivulete (Bukarest), Sebastian Stoianov (Konstanca), Florin Păunescu (Râmnicu Vâlcea).

Sepsi OSK: Niczuly – M. Burlacu, Oros, Dima, Dumbravă, Petrovic, Mitra (Veress, 87.), Huiban (Petre, 63.), Herea (Astafei, 69.), Papsys, Nikolic. Edző: Valentin Suciu. Craiova: Calancea – Dimitrov, Datkovici, Spahija, Ferreira, Briceag – Mateiu, Screciu (Mihăilă, 90+1.), A. Burlacu, Mitriţă (Gustavo, 79.) – Roman (Băluță, 69.). Edző: Devis Mangia. Sárga lap: Mitra (69.), Papsys (84.), Dima (84.).

A keddi eredmények: FC Argeş–Jászvásári Poli CSM 1–2 (0–0) Petrolul Ploieşti–CS Mioveni 1–1 (0–1) – büntetők után 4–5 Kolozsvári Universitatea–Ştiinţa Miroslava 2–1 (0–0). A mai program: 18 órától FC Botoşani–Kolozsvári CFR (Digi Sport, Telekom Sport), 21 órától Bákói Aerostar–Bukaresti Dinamo (Digi Sport, Telekom Sport).

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés