Edzőként is bizonyított

Senki sem csodálkozhatott azon, hogy az 1971. június 2-án a napfényben fürdő londoni Wembley Stadion gyepszőnyegére, a Bajnokcsapatok Európa-kupájának döntőjére kifutó csapatok egyike a többek között Johan Cruyffot, Johan Neeskenst vagy Piet Keizert felvonultató holland Ajax volt, de azon már igencsak, hogy az ellenfél a görög Panathinaikosz. Az akkor már 16 éve íródó BEK-történelem enyhén szólva sem a görög klubok sikerétől volt hangos: leszámítva az AEK Athén 1969-ben egy luxemburgi és egy dán csapat kiejtését jelentő, így a BEK-negyeddöntőig tartó „menetelését”, még a második fordulón sem jutott túl görög együttes. És mivel azóta sem találkozhattunk görög klubbal a legrangosabb európai kupasorozat – sőt, semmilyen UEFA-versengés – döntőjében, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy valóságos csoda volt, amit Puskás Ferenc vezetőedzőként elért a Panathinaikosszal, ráadásul görögországi edzősködése első évében!

„Jó csapatunk volt, de Puskás Ferenc nélkül sohasem tudtunk volna ilyen messzire eljutni, ő öntött hitet az együttesbe – mondja a Nemzeti Sportnak Nikosz Szakulisz, Puskás egykori athéni tolmácsa. „Nálunk a hőség miatt szinte mindig szeptember második felében kezdődött a bajnoki idény, amikor más országok csapatai már régen játékban voltak, így a görög együttesek szinte mindig azonnal kiestek az első fordulóban. De nem abban az évben, már az első pillanattól érezni lehetett, hogy ez most más lesz, volt valami a levegőben. Amikor az első körben a luxemburgi Jeunesse Esch otthonában hatalmas tapsot kaptunk, csak néztünk körbe, hogy tényleg jól látjuk-e, amit látunk, aztán persze hamar világos lett, hogy Puskást tapsolja az egész stadion. Puskás edzői tette azért is kimagasló, mert amatőr csapatot sem előtte, sem utána nem vezetett senki BEK-döntőbe, márpedig a miénk lényegében amatőr egyesület volt, fillérekért játszottak a fiúk, sokan az egyetem mellett, a klub legfeljebb munkahelyet tudott intézni a játékosainak”, emlékezett Szakulisz.

A BEK-döntőben elszenvedett vereség ellenére a Pana – miután az Ajax nem vállalta a meccseket – játszhatott az uruguayi Nacional ellen a Világkupáért, amelyet 1960-ban először a Real Madrid nyert meg, többek között Puskás két góljának köszönhetően. A Pana ezúttal sem vallott szégyent, a hazai 1–1 után Montevideóban csak 2–1-re kapott ki. A következő tavasszal a csapat megnyerte a görög bajnokságot, minden szépnek és jónak tűnt. Ám a klubvezetők és a politikusok mind többet szóltak bele a szakmai munkába, és Puskás ezt sohasem kedvelte, ezért 1974-ben távozott. Ő maga mondta a búcsúról: „Görögországban csak a fafejű hivatalnokokkal és a katonai vezetőkkel támadtak gondjaim. Néha kemény összetűzéseim voltak velük. Különösen megmaradt bennem az elválás története. Éppen kormányváltás zajlott Görögországban, hevesen vitatkoztam egy tohonya fickóval. Az affér úgy végződött, hogy egy gyors rúgást intéztem a lábai közé, és sietve elhagytam az országot.” Aztán 1978-ban visszatért Athénba, egy idényre az AEK edzője lett, bajnoki címet nyert, és kupadöntőbe jutott a csapattal.