Dr. Borbáth Károly történész halálának 40. évfordulójára

A tudományos alapokon nyugvó történelemírás elkötelezett híve volt, de hatalmas tudását nem tudta könyvek formájában a magyarság asztalára tenni. Erre a rendszerváltást követően lett volna lehetősége, mint a székelyudvarhelyi múzeum tudományos könyvtárának munkatársa, de a sors vagy inkább a belügyesek, nem így akarták. A faluban ugyanis örökre fennmarad a gyanú, hogy a Securitate keze benne volt halálában, aminek az okát a kályhából kiszivárgó szénmonoxidban látták. Sajnos, a rendszerváltást követően senki nem kért kivizsgálást.

A jeles történész emlékének ápolása alábbhagyott. Éltében sokan kérték segítségét, és ő készséggel tett eleget a felkéréseknek. Könyvek kézirataival, történelmi tárgyú írásokkal, falu- és egyháztörténetekkel, dolgozatokkal fordultak feléje. Sokan elfelejtették már. Halálakor is csak Szabó Gyula író, Czegő Zoltán költő, Cseke Péter író, Kónya Ádám muzeológus mertek emlékezni rá a sajtóban.

Dr. Borbáth Károlyt személyesen ismertem. Gyakran találkoztam vele Kolozsváron is. Nem felejthetem történelemóráit, amelyeket a város utcáin séta közben tartott. Csupán tíz évet taníthatott az egyetemen. Miután nem volt hajlandó párttag lenni, amit kötelezővé tettek, és nem értett egyet a történelmet meghamisító politikával, áthelyezték Nagyenyedre, a Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtárba, hogy ne „mérgezze” a diákságot. Itt 9 évet dolgozhatott. Ezen időszakban kezdték figyelni a belügyesek és támadták munkájában, soviniszta, revizionista megnyilvánulásokkal vádolták.

Áthelyezték Toroczkószentgyörgyre, az általános iskolába történelmet tanítani úgy, ahogy a tankönyvben van, és nem úgy, ahogy a fejében. Egy tanév után hazajött szülőfalujába. Ígérgettek egy sepsiszentgyörgyi állást, de nem lett semmi belőle. Vargyason történetesen megüresedett a történelemkatedra, és szívesen fogadtam be az iskolába tanítani. Jól érezte magát közöttünk, mondván, ha már nem taníthat egyetemen, tegye ezt legalább szülőfalujában. Ez 1978-ban volt.

A rendszerváltást követően elhatároztam, mindent megteszek, hogy minél szélesebb körben megismertessem a nevét, munkásságát. A magyar sajtóban írásaim jelentek meg, majd a Magyar Írószövetség pályázatára megírtam Tudós, kutató, tanár – Borbáth Károly arcképe c. dolgozatomat, amit a Magyar Napló is leközölt. Később a Lakitelek Alapítvány pályázatára megírtam Vargyas község vázlatos történetét. Dicsérő oklevelet és díjat is kaptam, ami felbátorított, és megírtam Falu a Látóhegy alatt – Vargyas község monográfiája c. könyvemet, dr. Borbáth Károly emlékének ajánlva, hiszen tőle vártuk megjelenését. 2008-ban az a vágyam is teljesült, hogy Borbáth Károlyról egy könyvet jelentessek meg Maga-felejtő sorsunk halk tudója… címmel.

Borbáth Károlyt nagyenyedi és vargyasi évei alatt a Securitate állandó megfigyelés alatt tartotta, amelynek az anyagához sikerült hozzájutnom. Két napra elmentem Bukarestbe is, és eredetiben tanulmányoztam a dossziékat. Kaptam egy másolatot is CD-n. Itthon feldolgoztam az anyagot, és 2011-ben megjelent könyv formájában Meglesett élet. Besúgói jelentések dr. Borbáth Károly történészről címmel. Ebből az is kiderül, hogy milyen széleskörű kapcsolatokat ápolt jeles értelmiségiekkel.

Szülőfalujában ápolják Borbáth Károly emlékét. Az iskola az ő nevét viseli, szülőházán emléktábla, az iskola udvarán mellszobra, a temetőben faragott kopjafa. 2016 januárjában az iskola egész napos rendezvénnyel emlékezett születésének 85. évfordulójára. Ezen alkalommal mutattam be a baróti múzeum felkérésére Dr. Borbáth Károly történész – A lábon járó lexikon című könyvemet. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége megalakulásának 25. évfordulóján (2016. dec. 10.) javaslatomra Borbáth Károly történész post mortem megkapta az RMPSZ-díj arany fokozatát.

Szécsi Antal