Dăncilă: 4-es miniszterelnök voltam az 1-től 5-ig terjedő skálán

Viorica Dăncilă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje miniszterelnöki teljesítményét 4-esnek értékelte egy 1-től 5-ig terjedő skálán.

Székely Hírmondó

2019. november 22., 09:212019. november 22., 09:21

"Nem mondhatom, hogy maximális jegyet érdemeltem, mert szerintem is vannak olyan dolgok, amelyeket lehetett volna jobban is csinálni. Azt mondtam, hogy legyen 4-es, mert jó dolgokat hagytam hátra" - hangoztatta a volt miniszterelnök a parlamentben tartott csütörtök esti sajtóértekezletén.

Kifejtette: ha elnökké választják, megpróbál konszenzusra jutni a liberális kormánnyal, mert véget kell vetni az állami intézmények közötti "állandó botránynak".

Azt mondta, hogy nem esik a Klaus Johannis által elkövetett hibába, aki "minidig csak egy párt nevében nyilatkozott", ő valamennyi román állampolgár és minden román párt elnöke lesz.

A volt miniszterelnök úgy vélte, hogy Románia nem azért nem kapta meg a szükséges szavazatszámot, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja legyen, mert ő bejelentette, hogy Románia Tel-Avivból Jeruzsálembe szándékszik áthelyezni izraeli nagykövetségét, hanem Klaus Johannis államfő a felelős ezért, mert "semmilyen tárgyalást nem folytatott" ennek érdekében.

Az augusztus 10-ei eseményekről azt mondta: "az elején államcsínynek tűntek, de utólag kiderült, hogy nem az volt". Ami a hatóságok fellépését illeti, hagyni kell, hogy az igazságszolgáltatás végezze a munkáját és hozzon ítéletet - jelentette ki Dăncilă.

Amennyiben ő nyeri az államelnökválasztásokat, mandátuma idején az őt illető protokollvillákat az árva gyerekekkel foglalkozó program rendelkezésére fogja bocsátani.

"Ezeket a protokollvillákat megnyitjuk az árva gyerekek számára. (...) Számomra prioritást jelentenek az árva gyerekek, a szegény gyerekek" - mondta Dăncilă csütörtökön, a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.

Hozzáfűzte, csak olyan személyek esetében fog a kegyelemben való részesítés jogával élni, akik "valóban méltók az együttérzésre", a súlyos tettekért vagy korrupció miatt elítélt személyekkel szemben azonban ezt nem fogja gyakorolni.

Viorica Dăncilă kifejtette még, hogy negyedévenként, illetve szükség esetén akárhányszor össze fogja hívni a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT), válsághelyzet esetén pedig "maximum 24 órán belül" megteszi ezt. Emellett negyedévente meghallgatásokat fog tartani az állampolgárok számára.

Rámutatott, külpolitikai téren három célkitűzés van, amelyekkel személyesen fog foglalkozni: a schengeni övezethez való csatlakozás, az euróövezeti csatlakozás és az amerikai vízum ügye.

Amennyiben ő lesz az államelnök, egyetlen olyan törvényt sem fog kihirdetni, amely "megszorító politikákat" kényszerítene Romániára, jelentette ki Viorica Dăncilă.

"Számomra az ország jóléte az első helyen áll. Mindig a románok jövedelmének növeléséért küzdöttem, és ezt fogom folytatni a Cotroceni-palotából is. Harcolni fogok azok ellen, akik szegénységbe akarják taszítani Romániát. Egyetlen olyan törvényt sem fogok kihirdetni, amely megszorító politikákat kényszerítene Romániára. Azt szeretném, hogy minden román tudja, szeretem az országomat és a népemet. A románokkal és Romániával tartok, soha nem mondtam rosszat az országról a határokon kívül" - fejtette ki Dăncilă a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.

Azt állította ugyanakkor, hogy a románok nem akarnak "megvetést és arroganciát" az államelnök részéről.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust