
Az oktatás továbbra is alulfinanszírozott - nyolcadik éve, hogy nem kapja meg a nemzeti össztermék (GDP) 6 százalékát úgy, ahogyan arról az oktatási törvény rendelkezik - írja a Diákszervezetek Országos Szövetsége (ANOSR) által kiadott keddi közleményben.
2019. február 12., 15:302019. február 12., 15:30
"Az oktatás ebben az évben sem tartozik a kormányzat prioritásai közé, hisz jóllehet az oktatási törvény kimondja, hogy a GDP legalább 6%-át kell az oktatásra fordítani, az idei költségvetés 3,02%-ot irányoz elő erre a területre" - állapítja meg az ANOSR.
A diákszervezet "jelentéktelennek" nevezi a diákkollégiumokra és étkeztetésre fordított pénzalap nyolc százalékos bővítését, olyan körülmények között, hogy 2016 decemberében arra kaptak ígéretet, hogy az erre fordított összeget 2017 végéig megduplázzák, ehhez képest összesen 27 százalékkal nőtt.
A dokumentum szerint nem nőttek a beruházásra előirányzott pénzalapok sem, ugyanannyi jut, mint tavaly, úgy, hogy 2018-ban 70 százalékkal fordítottak erre kisebb összeget, mint egy évvel korábban.
Petrişor-Laurenţiu Ţucă, az ANOSR elnöke szerint az oktatásra fordított összeg 47 százalékos emelése semmit sem javít az egyetemisták életén.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!