Dávid Antal író emlékezete

Amint azt megható és megfontolandó tanulságokkal fűszerezett előadása során megtudhattuk, hárman voltak testvérek, de mindenikük más-más országban látott napvilágot. Ez a tény sokat elárul az erdélyi magyar sors alakulásáról, és hozzásegít az író élettörténetének jobb megértéséhez is.
Dávid Antal Iván Kézdivásárhelyen látta meg a napvilágot örmény család gyermekeként. Édesapja, dr. Dávid István ügyvéd, később kézdi-, majd marosvásárhelyi bíró, a jogi egyetem elvégzése után felvételt nyert a budapesti zeneakadémiára, és Kodály Zoltán növendéke lett. Tanulmányait apja ellenszegülése miatt nem tudta ugyan befejezni, a zenéhez azonban egész életében hű maradt. A fia tőle és a gyakran dalra fakadó édesanyától örökölte a szép iránti érzékét, valamint az érzelmek művészi ábrázolásának hajlamát.

Nagybátyja még gyermekként ajándékozta meg egy fényképezőgéppel, amely ettől kezdve fontos szerepet játszott életében, mert segítségével a körülötte zajló események dokumentálására törekedett.

Szenvedéllyé terebélyesedett fényképezési vágya később börtönbe juttatja, és az innsbrucki egyetem vegyészkarán végzett tanulmányai megszakításához vezet. A gyimesfelsőloki vasúti híd lefényképezése miatt ugyanis a román csendőrség lecsukatta, és kiszabadulása után nem kapott útlevelet.

Itthon ragadván, újságírásba kezdett. Előbb a kézdivásárhelyi Székely Újság, 1935-ben a Brassói Lapok, 1936-tól a Keleti Újság riportere és munkatársa, 1941-től 1944-ig pedig a marosvásárhelyi Szövetkezés című hetilap felelős szerkesztője lett. A Keleti Újságnál együtt dolgozott Dsida Jenővel, akivel szoros barátságba került. Olyannyira, hogy ajándékba kapta tőle a Psalmus hungaricus kéziratát. Több híres emberrel kerül kapcsolatba, és örökíti meg életútjuk egy-egy fontos pillanatát, így Márton Áron 1939 februárjában történt püspökké szentelését is. Riporterként szerzett tapasztalatai és a megismert egyéniségek személyiségi jegyei regényeiben köszönnek majd vissza.

A II. világháború végén az oroszok elől családostól Ausztriáig menekült, ahonnan Budapestre telepedett vissza, és az Angyalföld című lapot szerkesztette. Később a XIII. kerületi tanács adócsoport-vezetőjeként kereste kenyerét. Erdély történetéből merítő elbeszélései, novellái és regényei megjelenését a kommunista hatalom csak 1969-től engedélyezte. Lánya szerint ars poeticáját leginkább a most újra kiadott regénye és annak címe fejezi ki. Gábor Áron alakjában ugyanis nem csak a becsületes, leleményes, igazságszerető és bátor székely erényei sűrűsödnek, hanem a változtatni akaró és tudó férfié is.