Csökkentenék az iskolaelhagyást

A Darkó Jenő Általános Iskola diákjai idén is délutáni oktatáson vehetnek részt, emellett felkészítőkről, iskolaelhagyásról, összevont osztályokról és még jóval többről beszélgettünk Bonda Anna-Mária igazgatóval.

barni

2022. október 13., 00:092022. október 13., 00:09

„Akárcsak a múlt tanévben, egy-egy 15 fős felső és alsó tagozatos csoportban foglalkoztatjuk a diákokat a Diakónia Keresztyén Alapítvány, Kovászna Megye Tanácsa és Dálnok Község Tanácsa által részben finanszírozott délutáni oktatás keretében. Megnehezítette a dolgunkat az általános drágulás, hiszen a szülőknek is mélyebben kell a zsebbe nyúlni: a tavalyi 77-ről ugyanis 116 lejre emelkedett a hozzájárulásuk” – fejtette ki az intézményvezető. Hozzátette, az alsó tagozatosoknak Marti Klaudia, a felsősöknek Benkő Anna matematikatanár tartja a foglalkozásokat.


Ugyancsak a Diakónia Keresz­tyén Alapítvány segítségével tartanak a nyolcadikosok számára a tanév végi képességvizsgára felkészítőket. „Ebben is benne foglaltatik az ingyen ebéd, illetve a heti egy-egy felkészítő óra a vizsgatantárgyakból. A végzősök Benkő Anna mellett Kovács Anita román- és Balog Tímea magyartanár segítségével mélyíthetik el ismereteiket.” Ugyancsak a Diakónia rendez a végzősöknek pályaorientációs programot péntekenként, tette hozzá.


Az új tanévet egy összevont osztállyal kezdték. „Az ötödikesek és a nyolcadikosok összevont osztályban tanulnak, természetesen a vizsgatantárgyakat külön tartjuk a két évfolyamnak. Sajnos, a folyamatosan csökkenő gyereklétszám egyre inkább rányomja bélyegét tevékenységünkre.” Hozzátette, nyolc előkészítőst írattak be az iskolába, az óvodai vegyes csoportban pedig tizenkilenc csöppségnek tartanak foglalkozásokat.


„A szülők segítségével az óvoda bejáratát őszi díszekbe öltöztettük, emellett az állatok világnapjáról is megemlékeztek az elemisták. A magyar népmese napját is megünnepeltük, amikor az ovisok ismert meseszereplők bőrébe bújtak” – sorolta.


Az Országos Helyreállítási Program alapjából az iskolaelhagyás, a diákok lemorzsolódásának csökkentését célzó sikeres pályázatuknak köszönhetően hozzáláthatnak az iskolát vonzóbbá tevő, a diákok tanulási kedvét fokozó, illetve az objektív nehézséggel küzdőknek segítséget nyújtó programok megvalósításához. „Nemrég végre aláírtuk a szerződést és megkaptuk a hároméves lefolyású, 91 ezer euróból megvalósítandó program idénre eső részletét. Annyiban bonyolódott a dolog, hogy a szükséges digitális eszközök beszerzése terveink szerint még nyáron megtörtént volna, ám a szerződés-aláírás késése miatt csúszásban vagyunk, és nagyon besűrűsödött a programunk.”


Az intézményvezető megjegyezte, a program keretében különféle műhelyfoglalkozásokon vehetnek részt a diákok, mint az „élet a mikroszkóp alatt” nevű biológia–kémia-kör, de lesz művészetterápiás csoport, természetjáró kör és cserkészcsoport is indul. „10–12 gyerekkel működnek majd a körök, és a diákok váltogathatják egymást a foglalkozásokon. Lehetőség lesz egyetlen kör tematikájában is elmélyülni, ugyanakkor tetszés szerint bárki részt vehet a többi köri foglalkozáson, hiszen ezeket eltérő időpontokban tartjuk. Egész évre kiterjedő tevékenységekről van szó, amelyeket az intézmény pedagógusai vezetnek.”

Megjegyezte, a cél, hogy a gyerekek az ismereteket ne a megszokott, adott esetben merev intézményes keretek között sajátítsák el. „Érdekesebbé, kötetlenebbé, vonzóbbá próbáljuk számukra tenni a megismerés folyamatát. Emellett pszichológust alkalmazunk, és pedagógus-továbbképzés is lesz a programban”, sorolta. 

Fotó: Iochom István

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés