Csobbantó

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Péter Sándor

2022. augusztus 12., 00:062022. augusztus 12., 00:06

Az ember nem is sejti, hogy milyen humoros tud lenni a nyelv. A magyar különösen hajlamos a nevettetésre, főleg, ha valakit vagy valamit meg akar viccelni, kigúnyolni, nevetségessé tenni, de a nyelvi találékonyság kifogyhatatlan a dicséretet hordozó, mosolyt fakasztó kiszólásokból is.

Megyünk például a Szentegyháza melletti Szeltersz irányába, kegyetlen az út eleje Lövéte felé, s már nevetni sem tudnak a helybeliek azon, hogy az ígéret szerint azt a kilométeres szakaszt végre leaszfaltozzák. Mert jó néhány éve azt csinálják. Ám a lyukatos, gödrös, árkos részen alig haladunk túl, ott áll egy jól kivehető ékes irányítótábla, nyilván kézzel és tiszta magyarsággal írva: Banya Tanya. Most már nem fordulnánk meg, azért sem, mert onnan már tükörsima az út, de azért sem, hadd lássuk, mit is rejteget ez a sejtelmes táblaszöveg. Tényleg a Petőfi által is megverselt idős hölgyek feredő helye ez? Aztán meglátjuk az igazit is, a táblát, azon már nyomtatott betűkkel rajzolódik ki a minden bizonnyal hivatalos elnevezés: Nádasszék. Igaz, csak magyarul.

No, ide igyekeztünk, mert aki kalauzolt, arra esküdözött égre-földre, hogy ez a csobbanó, becézve csobbantó nem csupán meleg, talán harmincöt fokos, de mindenféle csontot gyógyít, azt is, ami nem fáj, de legfőképpen az idegeknek használ. S mellettem elhalad egy nekivetkőzött valaki, az már a társát hívja a göbbentőbe. Nálunk az ilyesmit göbbenőnek titulálják. Én nem tudok semmit mondani, mert be nem mentem, érezni lehetett viszont, hogy tényleg gyógyfürdő, mert olyan kénszag áradt  ki a falréseken, mint húsvét után néhány héttel az eltört piros tojásból.

Visszatérünk a Szentegyháza gyöngye névvel felcicomázott telepre, tehát az a hely, mely a város irányából haladva jobb oldalon van, első nap a nagy medence letakarva, de nyitva a kisebb, a harminc fokos, éppen nekünk való, s annak a sok nyugdíjasnak, főleg nőknek, akik csevegésükkel betöltik a hatalmas teret. Mondanám, hogy kissé odább van még egy lubickoló hely, de a kézzel írott jelzőtáblát semmi pénzért meg nem említeném. Így hát jól megvagyunk ezen a kellemes tanyán is!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés