
A CSA (Clubul Sportiv al Armatei) Steaua labdarúgócsapata a 2020–2021-es bajnoki idény végén jutott fel a harmadosztályból a másodosztályba, és a 2. Liga kezdetén azt mondták, a 2021–2022-es bajnokságban nem céljuk az élvonalba lépni.
2022. január 19., 00:462022. január 19., 00:46
Könnyen mondhatták ezt, hiszen a nemzetközi rendszabályok értelmében a jelenlegi státussal a CSA Steaua nem is juthatna fel az 1. Ligába. Az UEFA tiltja azt, hogy nemzeti bajnokságok élvonalában szerepeljenek olyan csapatok, amelyek az illető országok valamilyen állami intézményéhez tartoznak úgy, hogy finanszírozásuk kizárólag közpénzből történik. Márpedig a CSA Steaua a román hadsereg, illetve a hadügyminisztérium csapatának tekinthető. Katonaklub, ahogyan volt az 1989. decemberi rendszerváltás, hatalomváltás előtti évtizedekben. A CSA Steaua számára adott volt a lecke és az esély, hogy a szabályzat tiltása alól kibúvót találjon, mégpedig úgy, hogy keres valamilyen befektetőt, amely társtulajdonossá, társfinanszírozóvá válik, akár a részvénytársaságok működési elvei alapján is. Ez ideig nem történt ilyen lépés, és úgy tűnt, azért halogatták, mert nem sürgős az élvonalba feljutni, és ott a „mostohatestvér” FCSB-vel (Fotbal Club Steaua București) pikáns fővárosi rangadókat játszani.
A CSA Steaua vezetői több nyilatkozatukban és folyamodványukban is cáfolják, hogy idén nem szeretnének feljutni az élvonalba. Csakhogy ehhez a megfelelő bajnoki helyezés elérése mellett nem föltétlen társfinanszírozót kerestek, hanem a romániai sporttörvényt szeretnék megváltoztatni. Személyesen és átiratokban is kérték már a védelmi minisztériumtól és a sportminisztériumtól is a törvényváltoztatás segítését. Átmeneti megoldásként azt javasolják, a kormány fogadjon el sürgősségi rendeletet, amit azonnal alkalmazhatnának, majd a parlament is megszavazhatná, ily módon a CSA Steaua a nyár elején akár első ligássá is válhatna.
A CSA Steaua vezetőinek türelmetlensége azért is meglepő, mert a 2. Liga utolsó három fordulója előtt a csapat számára a felsőházi rájátszás is kérdéses. Noha igaz, az 5–6. helyre a legjobb esélye van két közvetlen vetélytársával, az FC Buzăuval és az FK Csíkszeredával szemben, ráadásul csak egyiküket kell megelőznie, vagy valamelyik helyett az Unirea Sloboziát (az eredmények függvényében).
A több évig zajló bírósági perek és nemzetközi folyamodványok értelmében a CSA Steaua az 1947-ben alakult Bukaresti Steaua jogutódja. A klubtörténeti adatok ellentmondásosak, a román Wikipedia szerint 20-szoros országos bajnok (1949–1998), 9-szeres második (1953–1990), a Románia Kupa 19-szeres győztese, még 7-szeres döntője, a Bajnokcsapatok Európai Kupájának (BEK) egyszeres győztese (1986), még egyszeres döntőse (1989), UEFA-szuperkupa-győztes (1986).
Az FCSB sokáig magáénak követelte a Steaua elnevezést és az előbb felsorolt trófeagyűjteményt is, ám végül meg kellett elégednie az utóbbi két évtizedben elért sikerekkel (6 bajnoki cím, 2 Román-kupa stb.). A jogutódlás ügye ma is vitatott, az internetes keresők nagyon gyakran ugyanazt mutatják a CSA Steauánál, mint az FCSB-nél, a védjegybitorló Gigi Becali örömére.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!