Csak románul

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

2021. január 29., 00:172021. január 29., 00:17

Kizárólag románul áll rendelkezésre az a kérdőív, amit ki kell töltenie annak, aki megkapja a koronavírus elleni oltást. Most éppen a 65 év fölöttiek, akik feje fölött néhányszor átment a határ, akik megéltek legalább egy világégést, éhínséget, több rendszerváltást; akik úgy nevelkedtek, ahogy tudtak, és olyan iskolát jártak, amilyenre lehetőségük volt.

Akiknek egy része önhibáján kívül nem tanul(hatot)t meg románul, akik nincs, ahonnan ismerjék a konyhanyelvtől meredeken eltérő román orvosi nyelvet. Ezek az emberek románul nyilatkoznak arról, hogy milyen betegségük van, és milyen gyógyszert szednek, s ha tévednek, az rendkívül súlyos következményekkel járhat.

Ezt a helyzetet próbáltuk szerényen jelezni a prefektúrának (és utólag a Mikó Imre Jogvédő Szolgálatnak is), de a prefektúrán még válaszra sem méltattak. A román kormány helyi képviselője nem ér rá olyan apró-cseprő dolgokkal foglalkozni, hogy több tízezer helyi „alattvalóját” súlyos diszkrimináció éri. Az egészségügyi válság egész ideje alatt egy árva magyar nyelvű közleményt nem voltak képesek kiadni, de arra esetleg azt mondhatják, hogy az a sajtónak szólt, a sajtó meg tudjon románul, ha már „román kenyeret eszik”.

De ez itt most szó szerint az (idős) emberek életére megy, és különben sem mi esszük az ő kenyerét, hanem ő eszi a miénket, addig, amíg igen jelentős fizetését a magyar adófizető pénzéből (is) kapja. Álságos malaszt a prefektúra honlapján kegyesen magyarul is megjelenő „köszöntő”: „…a többségnek mindig megértéssel és tisztelettel kell viszonyulnia a kisebbséghez (…), biztosítva az állampolgárok nemzeti, kulturális, nyelvi és vallási identitásának kinyilvánítását és fejlesztését, az egyenlőség és diszkriminációmentesség elve alapján” – ha a gyakorlatban minden nap mást tesznek.

Mindehhez csak adalék, hogy miközben a nyugdíjak és a gyermekpénz emelésére nincs pénz, és még mielőtt kiderült volna, hogy a közalkalmazotti béreket is befagyasztják, a járvány alatt végzett „eredményes” munkájuk elismeréseként a prefektúrák alkalmazottai kaptak egy 30 százalékos bérkiegészítést. Mert megérdemlik… 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés