
Nicolae Ciucă miniszterelnök szerdán hangsúlyozta, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével fontos, hogy a romániaiak továbbra is betartsák a szakemberek egészségvédelmi intézkedésekre vonatkozó ajánlásait, tekintettel arra, hogy a SARS-CoV-2 vírust még nem sikerült felszámolni.
2022. március 09., 12:532022. március 09., 12:53
[reklam]
"Ez az első nap, amikor már nincs érvényben a veszélyhelyzet. Két év telt el úgy, hogy be kellett tartanunk egy sor intézkedést és javaslatot. Meg akarom köszönni mindenkinek, aki ebben az időszakban betartotta az óvintézkedéseket" - mondta Nicolae Ciucă a kormányülés elején.
A miniszterelnök kifejezte együttérzését a maga és az egész kormány nevében annak a 64.000 családnak, akik ebben az időszakban elvesztették szeretteiket a vírus miatt. Köszönetet mondott ugyanakkor mindazoknak, akik közvetlenül részt vettek a vírus elleni küzdelemben és a járvány kezelésében: orvosoknak, a teljes egészségügyi személyzetnek, valamint az állami intézmények valamennyi munkatársának.
Nyomatékosította azonban, hogy bár a veszélyhelyzet megszüntetésével minden korlátozást feloldottak, az egészségügyi tárca szakemberei egy sor ajánlást fogalmaztak meg a lakosság számára.
"Fontosnak tartom, hogy személyes példamutatással bizonyítsuk, hogy tiszteletben tartjuk ezeket az ajánlásokat, meggyőződésem, hogy ezzel magunkat óvjuk, és hozzájárulunk a társadalom egészségének fenntartásához. Szem előtt kell tartanunk, hogy a vírust nem sikerült még kiirtani, még mindig vannak új megfertőződések, igaz, hogy napról napra kisebb számban, de nagyon fontos, hogy betartsuk ezeket az ajánlásokat" - szögezte le a miniszterelnök.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!