
Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter kedden bejelentette: az egészségügyi miniszterrel egyeztetve úgy döntöttek, hogy rugalmasabbá teszik az óvodások és a tanulók koronavírus-szűrésének időpontját. Ez azt jelenti, hogy többé nem kötelező a hétfői és a csütörtöki napon elvégezni a nyáltesztet, csak azt a szabályt kell betartani, hogy a heti két tesztelés között két napnak kell eltelnie.
2021. december 14., 14:572021. december 14., 14:57
Az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) 70 millió teszt beszerzését hagyta jóvá a gyerekek és a tanszemélyzet szűrésére, ez a mennyiség a miniszter szerint 11-12 hétre elegendő. A tesztelés első hetén 176 eredmény lett pozitív, ezek közül 45 igazolódott be PCR-teszt révén, 85 esetben a PCR-teszt negatív lett, és 46 esetben nem végezték el a PCR-tesztet, mert a szülőket nem kötelezi erre semmiféle jogszabály. Így tehát a pozitív nyálteszteknek a 35 százaléka mutatott valós eredményt - magyarázta Cîmpeanu.
A miniszter leszögezte, a tesztek leszállítására vonatkozó szerződést a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) írta alá a közbeszerzési eljárást elnyerő cégekkel, és a főfelügyelőség megígérte: mindent megtesz azért, hogy a szállítmányok jól meghatározott időközönként el fognak jutni az óvodákba és az iskolákba.
Arra a kérdésre, hogy a 11-12 hét leteltével, azaz március eleje után még indokolt lesz-e a gyerekek további tesztelése, Cîmpeanu azt felelte, hogy ezt az egészségügyi minisztérium dönti majd el.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!