
A koronavírus-járvány ellenére az ütemterv szerint haladnak a sepsiszentgyörgyi református vártemplom felújítási munkálatai. Hálaadó istentisztelettel egybekötött ünnepélyes felszentelését május 16-án szeretnék megtartani.
2021. február 22., 00:082021. február 22., 00:08
Hosszú, göröngyös és előre nem látható akadályokkal tűzdelt volt az idáig vezető út, de Isten segedelmével mindeniket sikeresen vették, és mára célegyenesbe jutottak – tudtuk meg Bucsi Zsolt Tamás és Dénes Előd lelkészektől.
A templomot, várfalat, bástyát, német iskolát, tornyot és a Kós Károly tervezte ravatalozót magába foglaló műemlék épületegyüttes immár elodázhatatlan felújításának 2015-ben rugaszkodtak neki, egy európai uniós pályázat kínálta lehetőségbe kapaszkodva. Az ehhez szükséges iratcsomó összeállítását a hiányzó telekkönyvi felmérés és épületrajzok pótlásával kellett kezdeni, és az előtanulmányok, valamint szakvélemények elkészítésével folytatni. Mindezek költségei meghaladták a 200 ezer lejt, ami ki is merítette az egyházközség évek során felgyűlt tartalékalapját. Kedvező elbírálás esetén ezt az összeget visszatérítették volna, azonban egy sebtében összetákolt bukaresti elbíráló testület határozatára hivatkozva a pályázatukat elutasították.
Az általuk igazságtalannak ítélt döntés miatt beperelték a meghozataláért felelős hivatalokat, és ezt alapfokon meg is nyerték. A végső szót viszont a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszéknek kell kimondania, ahol 2021. március 21-re tűzték ki az ügy tárgyalását. Második pofoncsapásként élték meg az időpont ilyen nagymértékű kitolását, de Isten a segítségükre sietett ebben a kilátástalan helyzetben. Magyarország kormánya és az Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége, valamint a helyi és megyei tanács jóvoltából ugyanis az elmúlt esztendőben nekifoghattak a rég esedékes munkálatoknak. Műemlék épületekről lévén szó, ezeket szakemberek felügyelete alatt végzett régészeti ásatások előzték meg, amelyek során a templom területén többek között közép- és újkori sírokat is feltárt a dr. Sztáncsuj Sándor József által vezetett lelkes csapat. Fáradozásuk jelentőségét növeli, hogy eddig itt senki sem folytatott régészeti kutatást.
A felújítás során kicserélték a torony és templom tetőszerkezetét, és mindkettőt újrafödték; az utóbbi padlófűtést kapott. De nem csak az épület újult meg kívül-belül, hanem az Angster József pécsi mester által 1894-ben épített, csodálatos hangzású orgona is, amelynek már az újrafestésénél tartottak ott jártunkkor.
Hamarosan minden feltétel adott lesz tehát, hogy jól és eredményesen működő, sokrétű, hiterősítő, közösségépítő egyházi élet bontakozzon ki a régi és új épületek falai között, amelybe beszélgetőtársaink reményei szerint sokan be fognak kapcsolódni. A május 16-ra kitűzött, ft. Kató Béla püspök részvételével tervezett hálaadó istentisztelet és templomszentelés emlékezetesebbé tétele érdekében pedig azt szeretnék, hogy aki teheti, ezt az ünnepélyes alkalmat használja ki a gyermeke megkeresztelésére.
Végezetül a lelkipásztorok megköszönték a hívek eddigi adományait, amire a továbbiakban is nagy szükség lesz, hiszen a ravatalozóházba és templomba egyaránt új bútorzat kerül.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!