„Valami romantikus lebegett a szemem előtt”

– Beszéljünk egy kicsit a kezdetekről. Tatai Sándor és a középiskolás osztálytársaid hatására jelentkeztél egy diákszínjátszó körbe. Ezt követően döntötted el, hogy színész szeretnél lenni? Voltak más terveid is, más út, amin elindulhattál volna?

– Persze. Nem volt egy egyértelmű út, ami ide vezetett, tele volt kétséggel, félelemmel, kudarccal. Édesapám vállalkozását szerettem volna továbbvinni, egy új szintre emelni, ezért menedzser szakra jelentkeztem. Sajnos, két hónapig bírtam aktívan, aztán mindenféle mondvacsinált kifogásokkal tulajdonképpen kerültem az iskolát és verseket, monológokat tanultam. Intenzíven készültem a színi felvételire.    

– Egyik interjúban azt mondtad, hogy Erdélyből Magyarország tűnt neked a tündérkertnek. Ezt kicsit kifejtenéd?

– Valami romantikus Magyarország-kép lebegett a szemem előtt, az ismeretlen, felfedezésre váró anyaország, a maga szépségével, tájával, bájával, polgáraival. Azért éltem ezzel a hasonlattal, mert azt gondoltam, hogy az anyaországi magyarok így láthatják Erdélyt. Mikor erről álmodoztak, mindig az jutott eszembe: „Hát...mesélhetnék”.  

– Hogyan változott meg a színházi életed Magyarországon?

– Annyira talán nem is változott meg. Szerencsémre nagyon befogadó közegben dolgozom, és továbbra is azzal foglalkozom, ami érdekel. A jó színházzal.

– Filmekben is szerepelsz. Nemrégiben mutattátok be a Szabó Győző könyvéből, a Toxikomából készült filmet, amelynek Molnár Áron és te vagy a főszereplője. A film mélyen érinti az embereket, hiszen egy olyan aktuális témát dolgozz fel, amelyben sokan szenvednek. Hogyan élted meg ezt te mint szereplő?

– Voltak nehéz forgatási napok, amikor szembesültünk a függőség kártékony hatásaival. Annyira lesújtó volt látni a profi sminkes (Haide Hildegard) munkáját, ahogyan elkészíti például a szétszúrt vénát, vagy a felfekvéseket, művért, műhányást stb. A Csernus Imrével való beszélgetésem során is olyan dolgokat tudtam meg, amikről azelőtt nem hallottam. De hogy felemelőt is mondjak: tudunk olyan függőről, aki a film hatására ment el rehabilitációra és tudomásom szerint nagyon jó úton halad.

– Nemsokára A legjobb dolgokon bőgni kell filmet vetítik Kézdivásárhelyen, a Vigadó Művelődési Házban. A film a Netflixen is látható lesz. Mit gondolsz, mi a vígjáték sikere?

– Nem mondanám A legjobb dolgokon bőgni kell című filmet egyértelműen vígjátéknak. Használ nyilván vígjátéki elemeket, de nem lőném le a poént. A kérdésre pedig a válaszom, hogy jó szöveg, jó helyzet, ritmus.

– Ki Bence a filmben, és milyen érzésekkel éli meg a jeleneteket?

– Középkorú ambiciózus orvostanhallgató, aki lehetne figyelmesebb, megértőbb. Látszólag mindent jól csinál, sikeres, tervez, szeret, álmodozik, és mégis valahol kisiklik a kapcsolatában.

– Miben más egy filmben szerepelni, mint mondjuk a Katona József Színház színpadán?

– Más eszközöket kíván. A színpadon, persze függ a méretétől is, valamivel emeltebben kell például beszélni, nagyobb gesztusokat kell használni, hogy a leghátsó sorban is halljanak, lássanak. Ezek a felnagyított színészi eszközök már nagyon rosszul mutatnának egy közeli snittben, mozivásznon.

– Mik a tervek az idei évadra?

– A világjárvány, sajnos, a színészek munkáját is negatívan befolyásolta. Elmaradtak előadások, állandó beugrásokkal próbálunk előadásokat repertoáron tartani. Egyelőre túlélő üzemmódba kapcsolt sok színház, én emiatt óvatosabban tervezek.