
Úgynevezett in rem kivizsgálást indított a bukaresti legfőbb ügyészség egy panasz alapján, miszerint Nicolae Ciucă miniszterelnök plagizált doktori dolgozata megírásakor.
2022. február 10., 11:252022. február 10., 11:25
[reklam]
Az értesülést megerősítette Alexandru Ionescu ügyész, a legfőbb ügyészség sajtószóvivője, aki szerint január végén iktatták a szóban forgó panaszt.
A PressOne portál nevüket elhallgatni kívánó forrásokra hivatkozva azt állítja, az ügyészek több dokumentumot is elvittek a bukaresti Nemzetvédelmi Egyetemről (UNAp), köztük a kormányfő doktori dolgozatát.
A PressOne újságírója, Emilia Şercan január 18-án megjelent cikkében azt írta, hogy a kormányfő 138 oldalas hadtudományi doktori disszertációjának legalább 42 oldalán plagizált.
Ezután a bukaresti Nemzetvédelmi Egyetem közölte, megvizsgálja, hogy a miniszterelnök doktori disszertációja megfelel-e a tudományos etika normáinak.
A miniszterelnök az ügyre reagálva akkor úgy nyilatkozott, doktori dolgozatának témáját a nemzetközi küldetésekben katonaként szerzett személyes tapasztalataiból merítette, és a tudományos kutatás, illetve az elméleti értekezés mellé ezeket is belefoglalta "nyilvánvalóan önálló hozzájárulásként" a disszertációjába.
Az újságírónak arra a kifogására, miszerint több lábjegyzeti hivatkozás nem szerepel a dolgozata bibliográfiájában, Nicolae Ciucă azt mondta: éppen ezek a hivatkozások támasztják alá, hogy tisztességesen írta meg a disszertációját, mert legkevesebb egyszer megjelölte az információk forrását.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!