Bűnügy

Közeli ismerősöm, Béla doktor hosszú élete és pályafutása alatt sok mindenre kényszerült, így például „ideiglenes agglegény” is volt. Az elég kellemetlen állapot, mert sok mindenről le kell mondani, de enni azért mégiscsak kell. Így aztán néhány esztendeig azon főtt a feje, hogy érdemes-e avagy kevésbé férjül menni valami ügyes háziasszonyhoz, aki tud főzni is, varrni is. Röviden szólva: megfőzni a pasast, és a nyakába varrni magát. Hát addig még várnia kellett – de ennie ugyancsak.

Így aztán – magad uram, ha asszony nincs! – vásárolt egy szép, képes szakácskönyvet. A könyv szép is volt, jó is volt, de minden recept úgy kezdődött, hogy „veszel egy tiszta edényt”. Néhány napig volt is olyan a kredencben, de aztán kifogyott, mert átköltöztek a mosogatókagylóba. Az felettébb rossz szokásuk, állapította meg Béla, és sutba dobva a szakácskönyvet, elkezdett spórolni az edényekkel. Például úgy, hogy üres pizzalapokat vásárolt az önkiből. Olcsó is, jó is, mert fejleszti a fantáziát azzal, hogy sok minden reárakhatót tud kitalálni egy kreatív agglegény…

Na, ez a zacskólevessel kombinálva ment is jó ideig, váltogatva túrós makarónival és ünnepi flékennyel vagy esetenként csibecombbal. Savanyúságként saját pofáját nézegette, igaz, evés előtt, reggelente, borotválkozáskor. Kenyér nem nagyon fogyott, mert azt nehéz megkeresni.

Egyik bevásárló napon hősünk – mivel szívből utálta a nejlon neccet, ahogy felénk nevezik a műanyag szatyrot – kopottas, multifunkcionális fekete diplomatatáskájába pakolta a pénztárnál a fagyasztott pizzalapokat. Éppen számolta ki a lejecskéket és banikat a mosolygós pénztáros hölgynek – ami ugyebár már önmagában is lefoglaló körülmény! –, amikor megszólalt a zsebében a telefon. Persze vége a maradék koncentrációnak, azonnal felveszi, mert a lánya telefonál:

– Apa, sikerült az utolsó vizsgám is! Este érkezem!

Vonal és szó megszakad, száj fülig szalad. Zsupsz, be mindent a fekete diplomatába, és nyomás haza, feldolgozni a hírt és a vásároltakat. Odahaza, szezám nyílj, és előbukkan a táskából két pizzalap, sőt: három! De miért három, mikor én kettőt tettem be? – csodálkozik a mesterszakács. Szemrevételezéskor kiderül: harmadik a pénztárosnő lapos kerámia aprópénzes tálcája!

Na, most ez akkor beszámíthatatlan állapotban elkövetett, nem szándékos lopás, netán rablás? Szegény ember nem tudja eldönteni, mert őt, kérem, doktornak mondják ugyan, de nem jogtudorságban. Így most aztán orvos létére, szégyenszemre fájhat a feje, hogy milyen képpel menjen vissza a szép szőke pénztárosnőhöz. Mégis muszáj visszamenni, és hogy ne túl feltűnő legyen a pénztárhoz való nyomulás, még vásárol egy kecsapot, bár már van odahaza is vagy kettő. Közben olyan képet vág, mint az óvszervásárlásos patikajelenetében Bodrogi Gyula…

Béla doktor odaér a pénztárhoz, halkan eldadogja bűnét, s bemutatja a corpus delictit. Az addig mit sem sejtő szőke egy keveset meglepetten rebegteti szempilláit, majd úgy elkezd kacagni, hogy a manduláját is látni. Csúnyák! Szívreumát okozhat az ifjú hölgynek!

Béla csak azt nézte. Nem tehet róla: szakmai deformáció! Ki kellene vétetnie a hölgynek – mondotta magában távozóban.

Török Samu