
A román kormány több tagjával is tárgyalt csütörtökön Bukarestben Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.
2021. február 18., 12:202021. február 18., 12:20
A magyarországi politikus Facebook-oldalán számolt be a találkozókról.
"Idén van a magyar-román diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulója. Itt lenne az ideje, hogy új fejezetet nyissunk, törekedjünk közös sikerekre a kölcsönös tisztelet alapján. Mi megadjuk, de el is várjuk" – írta a Bogdan Aurescuval folytatott tárgyalásairól.
Ezt követően Claudiu Năsui gazdaságért, vállalkozásokért és turizmusért felelős miniszter fogadta a magyar külügyi tárva vezetőjét. „Románia az egyik legfontosabb gazdasági partnerünk, már sok román gazdasági miniszterrel dolgozhattam együtt, de az új kollégával Claudiu-Iulius-Gavril Năsui-val pillanatok alatt megtaláltuk a közös hangot, úgyhogy bizakodó vagyok” – írta bejegyzésében Szijjártó Péter.
Szijjártó Péter találkozott Cătălin Drulă szállításügyi miniszterrel is. A magyar politikus bejegyzésében kiemelte, a két ország közös sikeréhez elengedhetetlen az összekötő utak és vasutak építése. Bejelentette: megegyeztek abban, hogy 2024-re új autopályaösszekötő épül Mátészalka és Szatmárnémeti között, ugyanakkor kétvágányúsítják a Budapest-Békéscsaba- Lőkösháza vasútvonalat, amely gyorsabb utazást tesz lehetővé.
A magyar külügyminiszter következő bukaresti találkozója Virgil Popescu energiaügyi miniszterrel volt.
Szijjártó Péter bukaresti látogatásának végén Cseke Attila fejlesztési miniszterrel és Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel is tárgyalt.
A közös érdekek felismerésén alapuló gyakorlati sikerek a bizalomépítést szolgálják a magyar-román kapcsolatokban, ami a nemzeti közösségek jogaihoz kapcsolódó kényes témák esetében is megnöveli a siker reményét - hangsúlyozta Szijjártó Péter csütörtökön Bukarestben.
A külgazdasági és külügyminiszter a magyar közmédiának azt mondta: a két nép ezer szálon kötődik egymáshoz, Románia és Magyarország gazdasági, kereskedelmi, energetikai és közlekedési kötődései pedig egyértelművé teszik, hogy kölcsönösen érdekeltek egymás fejlődésében. Bebizonyosodott továbbá, hogy a világjárvány gazdasági kérdés is, valamint az is, hogy a partereikkel együttműködő országok tudják a legjobban kezelni a járvány gazdasági következményeit.
Rámutatott: Románia a negyedik legfontosabb exportpiac Magyarország számára, és az Erdélyben élő jelentős magyar közösség miatt is kritikus fontosságúak a két ország közti összeköttetések.
"Vannak közös érdekek, amelyekért együtt lépünk fel Brüsszelben, vannak közös beruházások. A magyar-szlovák és magyar-szerb kapcsolatok mintájára ezek a gyakorlati sikerek kellő alapot fognak adni a magasabb szintű bizalomnak, amelynek nyomán pedig a forró, kényes témákat is, amelyek alapvetően a nemzeti közösségek jogaihoz kapcsolódnak, a siker reményével tudjuk megvitatni" - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.
Román kollégáival egyebek között arról állapodtak meg, hogy 2024-ig megnyitják a két ország közti harmadik autópálya-összeköttetést Mátészalka és Szatmárnémeti között, és másutt is új határátkelőket engedélyeznek. Mint mondta: nevetséges és egyben szomorú, hogy létezik tíz olyan, határon átvezető út, amely megépült, közelebb hozhatná egymáshoz a határ mentén élő közösségeket és településeket, de ezek használatát még nem engedélyezték.
A magyar fél vállalja a határellenőrzési infrastruktúra kiépítését, és azt kéri román partnerektől, hogy a tíz út használatba vételét engedélyezze.
Arról is megegyeztek, hogy 2024-re Magyarország kétvágányúsítja a Budapest-Békéscsaba-Lökösháza vasútvonalat, amely román oldalon Kürtöstől folytatódik. A román fél is végrehajtja a modernizációt, így Budapest és Bukarest között mind a személy-, mind a teherforgalom számára a vasúti közlekedési idő jelentős mértékben le fog csökkenni.
Szijjártó Péter rámutatott: közös a két ország érdeke abban is, hogy a Fekete-tenger Romániához tartozó gázmezőin mielőbb meginduljon a gáz kitermelése, hiszen ez Magyarország számára újabb gázbeszerzési forrást jelentene.
Csütörtökön megállapodtak arról, hogy amennyiben megindul a fekete-tengeri gázkitermelés, a Romániát Magyarországgal összekötő gázvezeték kapacitását megduplázzák, a jelenlegi 1,75 milliárdról 4,4 milliárd köbméterre bővítik, megnyitva a román gáz előtt a magyar - és Magyarországon keresztül - a többi közép- és nyugat-európai piacot.
A külgazdasági és külügyminiszer több olyan közös érdeket is említett, amelyben a román féllel együtt akarnak fellépni Brüsszelben. Ezek egyike a nukleáris energia ügye, amelynek használatát az európai energiaszabályozás jelenleg háttérbe próbálja szorítani.
Közös érdek Bulgária és Görögország gázvezetékrendszerének mielőbbi összekötése is, amely hozzáférést biztosíthat Románia és Magyarország számára is a déli gázszállítási útvonalhoz, amely a Kaukázusból, később pedig a Közép-Ázsiából származó gázt juttathatja el ebbe a térségbe.
Közösen fognak fellépni annak érdekében is, hogy az úgynevezett uniós "mobilitási csomagot" a jövőben ne érvényesítsék, mert az hátrányos helyzetbe hozza a közép-európai - köztük a magyar és román - szállítmányozási vállalatokat.
Szijjártó Péter a bukaresti kormányban miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével is egyeztetett.
Kifejezte meggyőződését: a két ország közeledését szolgálja az is, hogy - kormányzati szerepvállalása révén - a romániai magyarok képviselete részese a Románia számára fontos döntések meghozatalának. Úgy értékelte: helyes döntés volt az RMDSZ belépése a bukaresti kormánykoalícióba, ami újabb hidak képzésének lehetőségét hordozza Magyarország és Románia között.
Ez még inkább egymásra utalttá tudta tenni a két országot, még világosabbá tette: nem az ellenségeskedésnek van itt az ideje, ha hajlandóak és képesek vagyunk a közös érdekekből kiindulni, az mind Magyarország, mind Románia súlyát és sikerességét, erejét meg fogja növelni - hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!