
2020. augusztus 27., 00:032020. augusztus 27., 00:03
– Az új terület megvásárlása nagyon szükségessé vált, mivel a jelenlegi köztemető betelt, nem tudunk lassan már helyet biztosítani – kezdte Gyerő József polgármester. – Topográfiai dokumentáció szerint felparcelláztuk a megvásárolt területet, ennek alapján fogjuk majd kimérni a sírhelyeket. Most a bekerítése, majd a sétányok kialakítása következik. Szeretném, ha a temető új része szervezettebb látványt nyújtana, mint a régi fele – sorolta a munkálatokat.
Következik az engedély megszerezése, utána temetkezésre alkalmas lesz. A polgármester kifejezte reményét, miszerint ez még idén megtörténik.
– Továbbá a régi köztemetőben lévő sírhelyeket feltérképeztük, katalógusba rendszereztük, amelyben fel vannak tüntetve a sírhelyek, GPS koordinátákkal, parcella- és sírhelyszámmal együtt, illetve az eltemetettek névsorával. A temető bejárata elé egy hirdető pannót állítottunk, amelyen elérhetővé tettük az elkészített adatbázist, azon helyet kapott a református temetőben elhunytak listája is, amelyet a református egyház állított össze – tudatta Gyerő.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!