Bölöni Domokos aranypálcája

Közismert, ugye, a jó papról szóló népi vélekedés, de ezúttal a jó szerkesztőre terelném a szót, éspedig az idén 75. életévét betöltő Bölöni Domokosra. A rövidpróza, a novella, a karcolat és a humoreszk művelője közel ötven éve van jelen a pályán, első kötete (Hullámok boldogsága) 1980-ban jelent meg a rangos Forrás könyvsorozatban.

Borcsa János

2021. november 29., 00:082021. november 29., 00:08

Az írásnak elkötelezettek közül csak keveseknek adatott meg a rendszerváltás előtti időkben, hogy lap- vagy folyóiratszerkesztői állást kapjanak, így Bölöni is tanárként dolgozott Korondon, de már ekkor kitűnt mint jó szerkesztő. Rendszeresen „szerkesztett” ugyanis tartalmas író–olvasó-találkozókat Hargita megyei, illetve onnan származó alkotók részvételével, s ugyancsak „szerkesztett” jeles meghívottakkal – míg a földi párt- és állami hatalmasságok hagyták – Erdély-szerte figyelmet keltő humorfesztiválokat. Írói pályájának éppen erre, a Sóvidékhez köthető szakaszára utalóan mutatta be hősét a kiváló parodista, Zágoni Attila. Szellemesen írta Bölöniről, hogy „novelláinak témáját többnyire az árcsói borvízforrásból meríti, s otthon ereszti fel higított csapvízzel. Műhelytitokban teszi, és közben várja, hogy az illetékes hargitai múzsa tarkón legyintse.”

Bölöni Domokos aztán 1990-től ténylegesen is szerkesztőként dolgozhatott, egészen nyugdíjazásáig a marosvásárhelyi Népújságnál. Egyúttal a helyi irodalmi élet egyik szervezője lett, lapszerkesztőként pedig különös figyelmet fordított a „komoly vidámság” műfajait művelő tollforgatók írásainak közlésére. Ezen közlemények az évek során megjelent lapszámok hétvégi mellékleteiben kaptak helyet, de tudjuk, a jó szerkesztő sohasem tétlenkedik: a java írásokból egy kisebb kötetre valót kiemelt, s ezt a merítést kötetbe gyűjtve az idei év őszén a marosvásárhelyi Juventus Kiadónál Aranypálca címmel megjelentette, hogy szolgáljon úgymond derűt hozó szórakozásként a mai olvasó számára is.

A szerzők között találni néhányat, akik kötettel rendelkeznek, de többségük olyan értelmiségi, aki alkalomszerűen fogott tollat, hogy az élet derűs vagy éppen nevetséges oldalát jól megragadva szerezzen élményt az olvasónak.