Biztató játéka ellenére elveszítette a KSE a kupabeli székely derbit

A biztató focit játszó, ám helyzeteit rendre kihagyó Kézdivásárhelyi SE hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett III-ligabeli riválisától, Székelyudvarhelyi FC csapatától.

barni

2024. július 31., 21:032024. július 31., 21:03

A felkészülés elején álló csapatok meglepően jó iramban kezdték a mérkőzést a hőség ellenére: előbb a 2. percben a vendégek jutottak szabadrúgáshoz, majd a házigazdák veszélyeztették Lukács kapuját, ám Gergely lövése a kapu előtt elcsorgott (3. perc), Nechita rúgását pedig a hálóőr lábbal mentette (6).

A folytatásban a kézdiek maradtak támadásban, Drugă 25 méterről eleresztett szabadrúgás-lövése fölé ment a 7. percben, két perccel később pedig Nechita késett le Rusu beadásáról. A kék-fehérek sokpasszos játéka zavarba hozta az SZFC jtékosait, akik nem találtak magukra, így továbbra is Liviu Negoiță legényei kerültek közelebb az ellenfél kapujához: ugyanaz a Drugă előbb szabadrúgásból, majd szögletrúgásból tette próbára Lukács éberségét, ám az udvarhelyi hálóőr állta a sarat.

A hidratálási szünetet követően picit leült a játék, a vendégek voltak többet a KSE térfelén, ám gólhelyzetig nem jutottak el. Az első játékrész utolsó öt percében a kézdiek támadtak többet, ám Cranțeat az időben érkező Lukács kétszer is megakadályozza a gólszerzésben.

Szünet után a székelyudvarhelyiek két sorban védekeztek, a kék-fehérek pedig kitartóan keresték a gólhoz vezető utat. Az 55. percben Cranțeat taszították az ellenfél 16-os sarkán, ám a játékvezető nem fújt semmit. Két perc múlva gyors egymásutánban Barta, majd Fábián lövése is kapu fölé ment.

A gól érett, ám végül a házigazdák hálója zörgött: a 61. percben Cîrstian rizikós hazapassza után Csíki magára várta Gavîrlițat, aki a hálóőr előtt bepöckölte a labdát (0–1).

A hazaiak az egyenlítő gól után rohantak, ám sikertelenül: Fábián lövése a védőben akadt el, Rusu bombáját szögletre mentették a védők, Fábián beadását kifejelték, Cranțea pedig milliméterekkel maradt le egy beadásról. És a kihagyott helyzetek bosszúja ezúttal sem maradt el: a 75. percben Bálint egy kipattanó labdát kapásból Csíki hálójába lőtt, kétgólosra növelve az SZFC előnyét.

A házigazdák nem adták fel, tovább rohamoztak, ám Drugă szabadrúgásból 18 méterről a kapufát találta el (78. perc), Burlacu beadásai is elakadtak a védelemben (85., 86.) és Turcu sem ért oda egy beadásra a hosszabbítás második percében.

Maradt a 0–2, és az SZFC jutott a torna következő fordulójába.

Labdarúgó Román Kupa, I. forduló

KSE – SZFC 0–2 (0–0)

Góllövők: Gavîrlița (61. perc), Bálint (75.)

KSE: Csíki – Cîrstian, Nechita, Cranțea, Drugă, Rusu, Burlacu, Gajdó, Dobos, Gergely, Fábián. Cserék: Mutuza, Turcu, Albu, Bándi, Fülöp, Zöld, Barta. Vezetőedző: Liviu Negoiță.

SZFC: Lukács – Kovács, Szőke, Gergely, Göndör, Bara, Lázár, Bálint, Györgyi, Gavîrlița, Ronai. Cserék: Jakab, Biró, Berkeczi, Tordai, Sebestyén, Marosi, Botorok, Colceriu, Hadnagy. Vezetőedző: Demény Norbert.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust