
A megyei focirajongók már hetek óta türelmetlenül várják, hogy megkezdődjön az új idény a háromszéki IV. és V. ligákban, viszont a jelenlegi szabályozások mellett ez lehetetlen lenne.
2020. szeptember 07., 00:052020. szeptember 07., 00:05
Továbbra sem lehet tudni, hogy mikor kezdődhetnek a megyei labdarúgó-bajnokságok. A törvény ugyan engedélyezi a tétmérkőzések rendezését, azonban a járványügyi szabályok olyan szigorúak és annyira költségesek, hogy ezt nem engedhetik meg maguknak a nagyon alacsony költségvetésű csapatok. A Román Labdarúgó-szövetség egyelőre tehetetlen és képtelen biztosítani az alsóbb osztályok bajnokságának rendezését. A jelenlegi elvárások szerint ugyanis rendszeresen el kell elvégezni a teljes stábon a koronavírus-tesztet, és ennek a költsége sok klubnál felemésztené egy vagy két hónap alatt a csapat teljes éves büdzséjét.
Megkeresésünkre borúlátóan nyilatkozott Oláh József, a Kovászna Megyei Labdarúgó Egyesület elnöke, aki szerint a háromszéki csapatok nem tudják vállalni az ezzel járó költségeket. Ugyanakkor az idő is sürget, az előző években ilyenkor már több fordulót is lejátszottak a negyed- és ötödosztályban, így november végére sikerült az odavágó fordulókat megrendezni. A focipályák állapota miatt ugyanis november végén, december elején már lehetetlen meccseket rendezni a megyében, hasonló okból a tavaszi idény is többnyire március végén szokott rajtolni.
„Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, nem sok esélyt látok arra, hogy idén ősszel megyei bajnokságot rendezzünk. Ehhez az kéne, hogy szeptember közepéig feloldják a szigorú előírásokat, hogy utána 2-3 hét felkészülési időt adhassunk a csapatoknak. Amennyiben legkésőbb október elején nem kezdjük meg a bajnokságot, nem lesz értelme nekifogni, azért, hogy mindössze egy hónapig játszhassanak. Bízom benne, hogy jövő év márciusára rendeződik a helyzet, és akkor rendezünk egy csonka szezont” – vélekedik Oláh József.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!