Bizalmatlansági indítvány: kvórum hiányában elmarad a szavazás

Kvórum hiányában nem tartják meg kedden a parlament két házának együttes ülését, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) által a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt kellett volna megvitatniuk a törvényhozóknak, majd szavazniuk kellett volna róla.

Székely Hírmondó

2020. augusztus 31., 17:122020. augusztus 31., 17:12

Marcel Ciolacu képviselőházi elnök szerint az ülésen mindössze 226 képviselő és szenátor jelent meg. Ahhoz, hogy döntőképes legyen a testület, 233 törvényhozó jelenlétére lett volna szükség.

"Így nem lehet szavazásra bocsátani a rendkívüli ülésszak napirendjét" - tette hozzá Ciolacu.

Hiányoztak az ülésről a nemzeti kisebbségek csoportjának képviselői, valamint a Népi Mozgalom Párt (PMP) valamennyi törvényhozója.

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Benedek Zakariás közölte, hogy a szövetség egyetlen törvényhozója sincs jelen a teremben. "Ha lesz kvórum, mi is jelen leszünk, de nem szavazunk" - tette hozzá.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti frakcióinak vezetői szintén bejelentették, hogy elhagyják az üléstermet.

Az egyik frakcióhoz sem tartozó szenátorok közül csak Nicolae Marin, Călin Popescu-Tăriceanu, Adrian Ţuţuianu és Emilia Arcan volt jelen a teremben, a képviselők közül pedig Dumitru Lovin.

A Pro Románia 21 törvényhozója viszont jelen volt az ülésen, a PSD-frakciókból pedig öten hiányoztak.

A két ház együttes ülése az eredeti programnak megfelelően 14 órakor kezdődött el, röviddel ezután azonban másfél órára felfüggesztették, mert csak 170 törvényhozó volt a teremben. A frakcióvezetők döntése értelmében 15 óra 30 perckor újrakezdték az ülést névsorolvasással, de második nekifutásra is döntésképtelennek bizonyult a testület.

A Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójához tartozó összesen hét törvényhozó nem jelent meg kedden a két ház együttes ülésén, amelyen a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt vitatnák meg.

Hiányzik az ülésről Carmen Dan és Roxana Paţurcă szociáldemokrata párti szenátor, Adrian Todor, Cătălin Rădulescu és Dan Ciocan képviselő, valamint a PSD-frakcióhoz csatlakozott Marian Cucşa és Sorin Bota (Republikánus Párt).

Marcel Ciolacu kérni fogja az alakulat országos politikai tanácsától annak a három párttagnak a kizárását, akik egészségi okokra hivatkozva nem jelentek meg hétfőn a parlamentben a bizalmatlansági indítvány vitáján.

Marcel Ciolacu szerint sem Adrian Todor, sem Cătălin Rădulescu, sem Carmen Dan nem betegek.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) stratégiája az volt, hogy ne legyen kvórum - jelentette ki hétfőn a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu, miután elmaradt az alakulat által a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány vitája.

A PSD elnöke kitartott amellett, hogy amennyiben szavaztak volna a bizalmatlansági indítványról, a PSD 250 támogató szavazatot gyűjtött volna be.

Ciolacu elmondta: megpróbáltak többséget szerezni az indítvány elfogadásához, de nem sikerült.

Hozzátette: legtöbb két napon belül összeül a párt országos politikai tanácsa, amely eldönti, hogy mi legyen a következő lépés az indítvánnyal kapcsolatban, amelyet - szögezte le a pártelnök - nem vonnak vissza.

"Továbbra is tárgyalásokat folytatunk, mert befejeződik a rendkívüli ülésszak és kezdődik a rendes szesszió, alkotmányos jogunk, hogy vagy szavazzunk erről a bizalmatlansági indítványról, vagy újat nyújtsunk be" - hangoztatta Ciolacu.

Orban: köszönetem azoknak a politikai pártoknak, amelyek kiálltak mellettünk

Köszönetet mondott hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök azoknak a politikai pártoknak, köztük az RMDSZ-nek, amelyek 'kiálltak' a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mellett, és nem vettek részt a bizalmatlansági indítvány vitáján.

"Szeretnék köszönetet mondani azoknak a politikai pártoknak, amelyek osztották a véleményünket, hogy ti. alkotmányellenes a bizalmatlansági indítvány, és nem vettek részt az ülésen, így nem volt kvórum. A Mentsétek meg Romániát Szövetségről (USR), a Népi Mozgalom Pártról (PMP), az RMDSZ-ről és a nemzeti kisebbségi parlamenti csoportjáról van szó. Szeretnék köszönetet mondani azoknak a független parlamenti képviselőknek, akik megértették, hogy Romániának kormányra van szüksége, és akik nem támogatták a PSD politikai kalandját. Ha megnézik a jelenlévők számát, akkor látni fogják, hogy akkor sem lett volna kvórum, ha a PSD összes képviselője jelen van: 226-an voltak ott, öt szocialista hiányzott, viszont a döntéshez 233 törvényhozóra lett volna szükség. Tehát volt egy többség, amely minket támogatott, amely megértette, hogy Romániának kormányra van szüksége, és nem kockáztatták, hogy káosz alakuljon ki az országban. Köszönöm nekik, hogy kiálltak mellettünk, és meg vagyok győződve arról, hogy továbbra is együttműködünk, ahogyan eddig is tettük" - hangoztatta Orban a Parlamentben.

A miniszterelnök bejelentette, a Nemzeti Liberális Párt az alkotmánybírósághoz fordul, amennyiben a kedden kezdődő rendes ülésszakban szavaznak a parlamenti vakáció alatt benyújtott bizalmatlansági indítványról.

Meglátása szerint az új parlamenti ülésszakban a Szociáldemokrata Pártnak új indítványt kell benyújtania, ha ragaszkodik hozzá, a rendkívüli ülésszak alatt benyújtott indítványt nem lehet a rendes ülésszak alatt megtárgyalni, és szavazni róla.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés