Beüzemelték a koronavírus-elleni oltás tárolására létrehozott raktárakat

Beüzemelték a koronavírus-elleni oltás tárolására létrehozott raktárakat - közölte a csütörtöki kormányülés elején Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.

Székely Hírmondó

2020. december 17., 10:502020. december 17., 10:50

A tárcavezető szerint működőképes állapotban vannak már mind a központi, mind a vidéki raktárak.

Tătaru elmondta: az Európai Gyógyszerügynökség várhatóan december 21-én engedélyezi a koronavírus elleni védőoltást, ezt követően mind a 27 tagállam egy szimbolikus, tízezer dózisból álló adagot kap, amelyet a fertőző betegeket ellátó kórházak között osztanak szét. Dolgoznak a kommunikációs stratégián, hogy közérthetően elmagyarázzák, mit jelent a védőoltás, milyen mellékhatások jelentkezhetnek, mit jelenet az immunizálás, és mikor beszélhetünk immunizálásról a populáció szintjén.

Az egészségügyi miniszter szerint Románia várhatóan január elején kapja meg az első, mintegy 600 ezer dózist tartalmazó szállítmányt, amelyből első körben az állami és magán egészségügyi intézmények személyzetét

A kormány jóváhagyta csütörtöki ülésén a COVID-19 elleni oltási központok engedélyezésére, megszervezésére és működésére vonatkozó szabályokat - közölte Nelu Tătaru.

A jogszabály az oltási stratégiára vonatkozó 2020/1031-es kormányhatározatot módosítja, és megteremti a törvényes keretet arra, hogy a védelmi minisztérium és az alárendelt intézményei, valamint a belügyminisztérium - az alárendelt és az általa koordinált intézményekkel együtt - elvégezzék a törvényben előírt tevékenységeket.

"Ezzel a közös rendelettel elfogadták a COVID-19 elleni oltási központok engedélyezésének, megszervezésének és működésének szabályait. Jóváhagyták az oltási központok megszervezéséhez és működéséhez szükséges pénzeszközöket, amelyeket az érintett intézmények és minisztériumok költségvetéséből fedeznek" - magyarázta Tătaru.

Ciucă: az oltási kampány sikere nagymértékben azon múlik, hogy miként kommunikálnak a hatóságok az emberekkel

A koronavírus elleni oltási kampány sikere nagymértékben azon múlik, hogy miként kommunikálnak a hatóságok az emberekkel - szögezte le a kormányülés elején Nicolae Ciucă.

Az ügyvivő miniszterelnök rámutatott, a koronavírus elleni oltási kampányt előkészítő több tevékenységet is tartottak szerdán, és az ezeken résztvevők mind egyetértettek abban: a kampány sikere elsősorban a hatóságok kommunikációján múlik.

"Azon múlik, hogy milyen mértékben sikerül eljuttatnunk az üzenetünket a kapuban álló vagy a parkban üldögélő emberekhez, miként juttatunk el hozzájuk minden szükséges információt, hogy tudják meghozni a döntést" - fogalmazott.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés