Betlehemi csillaggal érkezik ma a téli napforduló

Kevés olyan téli napfordulót jegyeztek fel a történelemben, amikor ezt a napot különleges égi jelenség is kíséri. 2020 ezen ritka esztendők egyike, ugyanis december 21-én a Jupiter és a Szaturnusz olyan mértékben közelíti meg egymást, amire legutóbb a 18. században volt példa.

Székely Hírmondó

2020. december 21., 11:202020. december 21., 11:20

Az emberiség régóta kitüntetett figyelemmel kíséri a napfordulókat. A téli ünnep szerepe már ősidők óta az volt, hogy átsegítse az embereket azon a nehéz időszakon, amit a fényhiány okoz, ezért tartották számon a fény ünnepeként ezt az időszakot.

December 21-én van a legrövidebb nap és a leghosszabb éjszaka is. Ezen a napon a legkevesebb a napsütéses órák száma. Az Északi-sarkkörön például egyáltalán nem kel fel a Nap.

A néphagyomány szerint innentől a nappalok hosszabbak egy tyúklépéssel, ami annyit jelent, hogy a télből kifelé haladunk. A fény győzedelmeskedik, s lassú, biztos gyarapodásnak indul.

2020-ban a téli napforduló december 21-én, romániai időszerint 12 óra 2 perckor következik be.

December 21-én este különleges élményben lehet része annak, aki sötétedés után a derült égboltot kémleli: a Jupiter és a Szaturnusz annyira közel látszik majd egymáshoz, hogy párosuk gyakorlatilag egyetlen fényes csillagként ragyog majd a délnyugati horizont közelében. A látvány akár szabad szemmel, akár távcsövön keresztül szemlélve rendkívüli lesz, mert hasonlóan szoros együttállásra 2080-ig, az azt követőre pedig a 25. századig kell várni, írta a csillagaszat.hu.

Leegyszerűsítve a jelenséget: a Jupiter és a Szaturnusz fénye összeolvad a szemünk számára, úgy, mintha egyetlen fényes csillag ragyogna a délnyugati égbolton. Ahhoz  viszont, hogy tényleg lássuk a bolygókat, teljesen derült égbolt szükséges.

"Sajnos az időzítés nem lesz tökéletes, mostanság ugyanis a horizonthoz közel éri a sötétedés a két bolygót, így viszonylag rövid idő áll rendelkezésünkre, mielőtt a bolygópáros lenyugszik. Budapesten 15:56-kor nyugszik a Nap december 21-én, a bolygók pedig leghamarabb fél 5 környékén fognak felbukkanni a szürkületben, hogy aztán 18:31-kor eltűnjenek a nyugati horizontnál" – olvasható a portálon.

Ha valaki lemaradna a december 21-i együttállásról, annak 2-3 nappal később szinte ugyanabban a látványban lehet része.

A közelgő karácsony miatt a köztudatban sokan a betlehemi csillaghoz hasonlítják a jelenséget. A bolygók együttállása lehetséges magyarázat az ideiglenesen tündöklő, fényes betlehemi csillagra, egyértelmű bizonyíték azonban nincs rá.

A csillagászok szerint a keleten tündöklő csillag, amelyet a bibliai három királyok követtek, valószínűleg nem a Jupiter–Szaturnusz együttállásának eredménye volt.

(24.hu)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés