„Éreztük, hogy támogatnak az emberek”

Négy éve még négy polgármesterük volt, a legutóbbi helyhatósági választásokon Kovászna megyében már csak egyetlen helyen tudott győzni az RMDSZ ellenzékének számító EMSZ: Esztelneken.

Farkas Imola

2020. október 06., 00:132020. október 06., 00:13

– Milyen arányban győzött az EMSZ Esztelneken, illetve Kurtapatakon?

– A községben az emberek több mint 73 százaléka szavazott rám, a tanácsosi listánk is közel 73 százalékot kapott. Mi azt a célt tűztük ki magunknak, hogy az önkormányzati képviselők száma is többségben legyen a testületben – ez sikerült, elégedettek vagyunk. A kilenc helyi tanácsosi helyből hetet szerzett meg az EMSZ. Arra viszont nem számítottunk, hogy Kurtapatakon is nyerni fogunk. Sok munkát fektettünk be, házról házra jártunk, szóba álltunk mindenkivel, akit otthon találtunk.

– Számított-e ilyen kimagasló győzelemre?

– Tudatában voltunk, hogy nagyon fontos többségben lenni a helyi tanácsban, ezért próbáltuk úgy alakítani a csapatunk összetételét, hogy mind Kurtapatak, mind Esztelnek képviselve legyen. Kampánytervet készítettünk, mérhető eredményekkel, ezt pontosan és következetesen követtük, ugyanis csak így lehet eredményt elérni. Megígérjük, hogy egyaránt figyelni fogunk mindkét településre.

– Mivel magyarázza, hogy sikerült győzniük? Hogyan jellemezné az EMSZ helyi csapatát?

– A községben ráhangolódtak a változásra, amikor házról házra jártunk, éreztük, hogy támogatnak az emberek. Fiatalos a csapatunk, de nyilván az idősebb generáció is képviselve van. Elszánt, ambíciós csapatot alkotunk, amelyben bízik a közösség, a tagjai látják a célt, és tudnak tenni annak érdekében, hogy azokat elérjük. Jó szándék vezérel mindenkit, ezt kell tudnia a közösségnek, a község érdekeit fogjuk szolgálni.

– Ki tölti majd be az alpolgármesteri funkciót?

– Alpolgármester-jelöltünk Babos László. Úgy gondolom, jól fogunk tudni együtt dolgozni.

– Melyek az elsődleges, rendezésre váró gondok a községben, illetve milyen megoldási lehetőségek körvonalazódnak?

– Elsődleges probléma az óvoda fűtésének megoldása. Ide egy automata rendszert kell kialakítani, ami emberi munkaerőt nem igényel. Egy másik feladat a közösséggel való kapcsolattartás lesz, ezt a közösségi média csatornáin és falugyűlések révén fogjuk megoldani. Esztelneken és Kurtapatakon egyaránt falugyűlést fogunk tartani, meghívjuk a közösséget, beszélgessünk a problémákról, és együtt találjunk megoldásokat rá.

– Számít-e arra, hogy politikai ellenszélben kell majd dolgoznia?

– Mi nyitottak vagyunk az együttműködésre. Az önkormányzat és a megyei tanács között a kapcsolatnak jónak kell lennie, ahogyan a többi önkormányzattal is. Én már láttam erre jó példákat, ezeket fogjuk követni.

– Mi lesz a legelső tennivalója polgármesterként?

– Nyitni fogok a közösség felé, hogy lássák, milyen tevékenység folyik az önkormányzatnál és a községben. Az emberek szeretik tudni, hogy éppen mivel dolgozik a polgármester és csapata. A közösség szolgálatában állunk, hiszen bizalmat szavaztak nekünk, ugyanakkor türelmet kérünk az emberektől, mert egyik napról a másikra nem tudunk csodákat művelni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés