Beköltöztek a kicsik az új óvodába

Szabó Barbara

2022. január 13., 00:042022. január 13., 00:04

Amint Balogh Zoltán esperes elmondta, az ötlet 2017-ben fogalmazódott meg, amikor ft. Kató Béla püspök Kovásznára látogatott.

– Akkor beszéltünk a püspök úrral arról, hogy ez a kert alkalmas volna egy olyan létesítmény létrehozására, amely a közösség igényeit szolgálná. Egyeztettünk a polgármester úrral és az óvoda akkori igazgatójával, hogy szükség lenne-e Kovásznán óvodaépületre. Nemsokára, a püspök úr jóvoltából, mi is részesei lehettünk a magyar kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programjának. Nagy örömünkre, hamarosan el is kezdődött az építkezés, és ma már ott tanulhatnak a gyermekek – vázolta az esperes.

A kivitelezést a sepsiszentgyörgyi Instal All nevű cég végezte, amely nagyon gyorsan felépítette az óvodát.

– A járványhelyzet sajátosan alakította az eseményeket, a technikai átadás megtörtént már november elején, a gyermekek pedig most hétfőtől vehették birtokukba az épületet, miután erre a püspök úr is biztatott. Az ünnepélyes átadást azonban jelenleg nagyon nehéz megszervezni, de reményeink szerint nemsokára erre is sor kerül, és akkor vendégül láthatjuk a magyarországi adományozókat, valamint bízunk benne, hogy ft. Kató Béla is jelen tud lenni. Az ingyen használati szerződést azonban aláírtuk az önkormányzattal, a gyermekek pedig már ott tanulhatnak. Az egyházközségünk háláját fejezi ki mindezért, hogy a területünkön egy ilyen nagyszerű épület állhat, ami szolgálja a Kovászna városi óvodai oktatást – fogalmazott Balogh Zoltán.

Gyerő József polgármester örömét fejezte ki az önkormányzatnak szánt partneri szerepért, amit felajánlott számukra az egyház, valamint a magyar kormány az egyházon keresztül.

– Azon az említett 2017-es találkozón is partnerek voltunk a tervben. Érdekes visszatekinteni, és rájönni, hogy az ígéret, a terv, az álom megvalósulhatott három év alatt – hangsúlyozta az elöljáró.

Mint mondta, Kovászna városában 2015–2016 óta működik bölcsődei oktatás, a szűkös hely pedig korlátozta az oktatás feltételeit. Épülőfélben van a városban egy óvoda, amelyet közigazgatási, pénzügyi gondok miatt nem sikerült eddig befejezni. Éppen ezért nagyon örültünk ennek a felajánlásnak, hiszen mindenképpen hiánypótló. Úgy néz ki, az épülőfélben lévő óvoda létrehozása is folytatódik, a napokban írjuk alá a költségvetési keret kiegészítését. Hosszútávon úgy gondolom, hogy a két épület létrejöttével megoldódik az iskola előtti oktatás kérdése – bizakodott a polgármester.

Az elöljáró kifejtette, hogy az ingyen használati szerződésnek a kedvezményezettje az önkormányzat, és általa a város. A helyi tanács továbbította a használati jogot az óvoda intézményének.

– Ezen óvoda esetében feltétel, hogy a tannyelv magyar legyen. A szülők felekezeti és etnikai hovatartozástól függetlenül írathatják be az óvodába gyerekeiket, viszont ott magyarul fognak tanulni – tette hozzá Gyerő.

Benedek Ildikó Anna, az óvoda igazgatónője elmondta: amikor először hallotta, hogy óvoda épül a városban, legyintett egyet, arra gondolva, hogy volt már olyan ígéret, hogy épül valami, aztán nem lett belőle semmi.

– Amikor láttam, hogy mint a gomba, kinőtt a földből az épület, akkor nagy öröm, eufória uralkodott el rajtam. Ez mindenképpen hatalmas lépés afelé, hogy a gyermekek olyan helyen tanuljanak, játsszanak, amely mesés, ahhoz viszonyítva, amiben évtizedeken keresztül kellett léteznie az óvodai oktatásnak – emelte ki a pedagógus. – A forradalom után a napközi székhelye a Sétatéren volt, onnan pedig az általános iskola földszintjére költöztették át, „ideiglenesen”. Annak azonban huszon éve már, de nem volt más megoldás. Az önkormányzat segítségével szépen kipofozgattuk, de azt éreztük, hogy az iskolával bizony zavarjuk egymást. A rövid programú csoportok az elején tömbházak földszintjén működtek, onnan költöztek át 10 éve a régi szülészet épületébe. Azoknak a csoportoknak akkor az jó megoldás volt, azonban folyamatosan a hosszú programú oktatás felé tolódott az igény, valamint a bölcsőde irányába. A hosszú program esetén azonban a teremnek három funkciója kell hogy legyen: didaktikai, étkeztetési, pihenési. A szülészet épülete ennek már nem tudott megfelelni, főleg, hogy nagy létszámú csoportoktól van szó. Ezért nagyon örültünk, amikor jött ez a csodálatos lehetőség – magyarázta az igazgatónő.

Az új óvoda egy bölcsődés és három napközis csoportot fogadott be, a pedagógusok múlt héten költöztek át, tették élhetővé az új helyet.

– Amikor megkaptuk a zöld jelzést a püspöki hivataltól, hozzáláttunk az átköltözéshez. Nem is képzeltük, hogy olyan rengeteg dolgot tároltunk eddig, csak akkor szembesültünk, amikor át kellett hordani. Óriási hálával tartozom minden munkatársamnak, hiszen minden dolgozó keményen odatette magát. Köszönet a férjeknek, fiaknak, az önkormányzat munkatársainak, akik autókkal és cipekedő kezekkel segítettek bennünket. Ez még nem a végső megoldás, ezt érezzük. De nagyon örvendek, hogy a polgármester úr biztat azzal, hogy folytatják a másik épület felépítését. Ha az is meglesz, akkor Kovásznára feltehetjük a koronát, ami az óvodai oktatást illeti. Mi, a pedagógusok azon leszünk, hogy a gyermekek jól érezzék magukat, biztonságban legyenek, fejlődjenek szellemileg, lelkileg, fizikailag. Nagy köszönettel tartozom a megálmodóknak, a támogatóknak – zárta gondolatait az igazgatónő.

Ft. Kató Béla püspök kifejtette, az egyház számára kiemelten fontos, hogy a gyermekek megfelelő körülmények között nevelkedhessenek.

– Azt gondolom, hogy a legfontosabb számunkra, hogy szülessenek gyermekeink, majd optimális körülmények között nevelkedjenek. Az igazság az, hogy a legtöbb óvodaépület a múlt században épült, azok pedig nem felelnek meg a mai szempontoknak, a mai igényeknek. Fontos, hogy az óvoda biztonságos legyen, de esztétikai nevelésben is részesítse a gyermeket, hiszen, ha rendezett, szép környezetben nőnek fel, akkor az arra tanítja őket, hogy maguknak is megteremtsék majd ezt. Egyházi szempontból nem kérdés, hogy a gyermekek a jövő egyháza. Ha nem tudjuk őket felnevelni, itthon tartani és igaz emberré tenni, akkor elveszítjük a tagjainkat, az egyház léte is kérdésessé válik. Érdekünk a gyermekeket a lehető legjobb körülmények között felnevelni, hogy megtartsuk őket a jövendőnek – hangsúlyozta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés