Becsületérzés – becsületsértés

Mondhatni azonos súllyal bír az ember számára az igazságérzet és a becsületérzés. Előbbi ugye a megismerésre született, a tudásvágytól hajtott emberi lény jellemzője lenne, aki a világ rendjét akarja helyén tudni mindig, utóbbit pedig jobbára annak a lénynek tulajdonítjuk, aki a társadalmi együttélés, tulajdonképpen az erkölcsös cselekvés törvényeihez kíván igazodni. Mindkettő sértetlenségéért készek vagyunk akár ölre menni. Ha sérült egyik avagy másik, a nem is oly régi századokban a férfiak párbajt vívtak. A konfliktus megoldásának úgymond kulturált, lovagias formája volt ez, összehasonlítva mondjuk a tájainkon honos nyers formákkal, amikor is bicska után nyúlt a székely, ha nézete szerint igazságtalanság érte, vagy becsületébe gázoltak...

Hogy jogi úton kezelhessék ez utóbbi eseteket, becsületbíróságok is működtek, vagy egyszerűen törvény elé idézték a becsületsértőt. Egy 1726-ból származó, Dés városában felvett jegyzőkönyv szerint a sértett fél azt követelte, hogy az elkövető nyilvánosan vonja vissza gyalázkodó szavait, azaz az „ellenem mondott bestelen szavait a város közönséges piaczán Kádra álván recántallya és elebbeni tisztességemet restituálván közönséges hellyen meg kövessen.” (Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár)

Ma sem szünetel a becsületsértés – annál inkább a nyilvános bocsánatkérés elmaradása! –, különböző közösségi tereken sokan, példának okáért a kommentelők ahhoz tartják magukat, hogy belefér a gyalázkodás a szabad – s többnyire a névtelenség védelmét élvező – véleménynyilvánításba. A régiek talán jobban bíztak a nyilvánosság erejében, nem rejtették el a tettes arcát, éppen ellenkezőleg, leleplezték, például pellengérre állították, akit bűnösnek találtak. Ma a törvény éberen őrködik egyének, társadalmi rétegek jogai fölött, hogy ne érjen senkit hátrányos megkülönböztetés, s bünteti a rágalmazást és uszítást. Születnek ítéletek, el is rendelik a hatóságok, hogy például a diszkriminációban, uszításban vétkes médium hozza nyilvánosságra ugyanazon helyen a számára elmarasztaló döntést. Kirónak pénzbírságot is, igaz, szinte jelentéktelennek mondható összeget.

Hogy mennyire hatásos egy-egy ilyen igazságtétel? Válasz helyett egy réges-régen hallott viccet mondanék el. Igaz, azt tartják, hogy nincs régi vicc, hiszen az újszülöttnek mindenik új. De ha régi is, úgy látom, új helyzetekre is képes helyénvaló és elmés feleletet adni.

Szóval becsületsértési pert indít az atyafi a szomszédja ellen. Eljön az ítélet napja, a bíró kimondja a törvényszék döntését: a szomszédnak bocsánatot kell kérnie az atyafitól, amit emberünk azon melegiben meg is tesz, mondván:

– Hogy ez az úr egy becsületes ember? Már bocsánat!