Barcsay mester és tanítványai

Szombat délben az Őszi Sokadalom keretében, a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban megnyitották a harmincharmadik, nemzetközi Barcsay mester és tanítványai című szitanyomat-kiállítást.

Dimény Attila intézményvezető házigazdaként köszöntötte az általa vezetett intézmény és a szentendrei Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány által rendezett esemény résztvevőit, majd a tárlat védnöke, a Magyar Köztársaság Csíkszeredai Főkonzulátusa nevében Soós Zoltán konzul mondott köszöntőt. „Az utóbbi években természetessé vált, hogy az élet minden területén egyre szorosabbá és sűrűbbé válnak az anyaországiakat és a külhoni magyarokat összekötő szálak”, hangsúlyozta beszédében.
A tárlatot és a kiállító festőművészeket méltató dr. Deák Ferenc magyartanár kiemelte, Barcsay Jenő (1900–1988) képeit nézve a stabil rend statikus nyugalma, az élet monumentális nagysága utáni vágy és a mértéktartó színvilág ragad meg. Megjegyezte, a művész élettörténetének minden epizódja lemondás a művészeti kiteljesedés nagysága felé. „Az itt kiállított szitanyomatok kis méretük ellenére monumentális művek. A figuratív elemek ebben a közegben megtisztulnak a földi vágy sarától, és ikonokká magasztosulnak. Innen elindulva évtizedekig zarándokolnak a szentendrei festők jelképtárában”, tette hozzá.
A mester kísérletei és egy szellemi örökséghez való hűsége az alapja a tárlat keretében bemutatkozó tanítványok művészetének, akik szintén a magyar képzőművészet nagy öregei, hangzott el a folytatásban. Deim Pál (1932–2016) az ismétlődő elemek szabályrendszeréből épít fel konstrukciókat, ahol antropomorf alakjainak finom lebegése és figuratív utalásainak otthonossága rendez be egy világot. Balogh László (1930) képein jelképteremtő ereje van a színeknek, amelyek mértani alakzatokat öltve saját törvényeik szerint léteznek. Összhangjuk hirdeti, hogy a festészet ritmusérzék, és nem verbális csatorna. Konok Tamás (1930) fekete mezőin légies vonalak szemünk reflexeit táncoltatják. „A mester és tanítvány viszony erős kapocs, amelyet Szentendre festői tradíciója pecsétel meg. Barcsay életművének utolsó korszaka áll valószínű legközelebb három kiemelt tanítványához, mert az absztrakció tetőfokán a legegyetemesebb elvonatkoztatásokat jeleníti meg”, summázott.
Kónya Ferenc Barcsay-jogörökös az általa vezetett alapítvány kuratóriumának üdvözletét adta át, megjegyezve, „mint a Barcsay szellemi hagyaték ápolója idestova harminc éve, kötelességemnek tartom megismertetni a mester és három tanítványa művészetét a határon túli magyar testvéreinkkel. A folytatásban Kónya Ferenc Barcsay-könyvcsomagot adott át a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum, a Báró Wesselényi Miklós Városi könyvtár, a megyeszékhelyi Bod Péter Megyei Könyvtár és a brassói Áprily Lajos Főgimnázium képviselőinek, majd Jánó Kinga népdalokat énekelt.