Az utolsó roham

Hihetetlen: még mindig azt kell hangoztatnunk most, tanévkezdés előtt, hogy ilyen szervezetlenül, kilátástalanul nem indultunk még neki az új iskolai évnek. Pedig szeptember közeledtén az ujjongás, az újra való figyelés, a remény érzéseivel kellene búcsúztatnunk a nyarat, s azzal együtt a nyári vakációt, de immár sokadjára nem ez történik. Borúlátás, kilátástalanság, csalódottság uralkodik el szülőn, diákon egyaránt, de leginkább a pedagógusokon, mert akárhogy osztjuk, szorozzuk a szót, az ostor végül is a pedagógusokon csattan, mintha rajtuk kellene és lehetne számon kérni a bukás előtt álló oktatásügy minden búját-baját, mintha csakis ők tehetnének arról, hogy bizony nagyon bukdácsol a mi tanmenetünk, s ha okolni akarunk valakit, valakiket, azt ne keressük elsősorban éppen a tanítók, tanárok körében, hanem pillantsunk azok felé, akik mindenhez úgy értenek, hogy mindent elrontanak.
A nehézségekről, hiányosságokról, hiányzó tankönyvekről, a pénzhiányról pár pillanatig megfeledkezve, azért érezzük át az augusztusvégi egy-két nap érzelmi telítettségét, hisz végeredményben tényleg valami a végéhez ért, s valami új kezdődik. Ezért ilyen izgalmas mindig a nyár vége, az más kérdés, hogy a nagy várakozások aztán mibe is szaladnak bele. Kiábrándultságba? Megnyugvásba? Izgalommal telt örömbe? A tanulók legalább egymásnak örvendezhetnek, ismerkedhetnek az új diáktársakkal, a nagyobbak számba vehetik a kisebbeket. Gondoljunk csak vissza a mi tanév-kezdeteinkre, az első napokban nem az volt a fontos, hogy került vagy nem tankönyv a padunkra, hanem hogy kik érkeztek, a lányokat a fiú-, a fiúkat pedig a lányújdonságok érdekelték leginkább. S ez így van ma is, s legyen is így máskor is. Az, hogy a következő napok mit tartogatnak, akár kiábrándító is lehet! Naponta hírt kapunk arról, hogy iskolák nincsenek felkészülve, az utolsó roham még a kezdés után következik, nagyon bizonytalan a tankönyv-ügy, s még az is előfordulhat, hogy bizonyos tantárgyakból nem is lesz taneszköz.
Mondom, mindezek dacára tekintsünk bizalommal, reménnyel a kezdődő tanév elé, és reménykedjünk! Lehet, csak ennyivel maradunk, de azért bízzunk az iskoláink által kialakított rendben, s főként a pedagógusokban! <<