
Az ország legmagasabban fekvő lakott településén tartott kihelyezett frakcióülésen döntöttek arról, hogy valamennyi törvényhozó hozzájárul a károsultak megsegítéséhez.
2022. január 28., 15:232022. január 28., 15:23
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és a frakciók küldöttsége január 28-án reggel találkoztak a kommandói tűzkárosultakkal, akiknek átadták a több tízezer lejes adományt. Kommandón a vasárnap keletkezett tűzeset következtében öt ház teljesen leégett, háromnak pedig a tetőszerkezete semmisült meg – 19 személy, köztük három gyerek maradt otthon nélkül, mindenük odaveszett.
„Ma itt nemcsak az RMDSZ frakciói fogtak össze a kommandói tűzkárosultak megsegítése érdekében, hanem egész Székelyföld, egész Erdély. A pénzre nagy szükség van, hisz anélkül nem lehet új otthona ezeknek az embereknek, de ugyanennyire fontos az is, hogy érezzék, mellettük áll az egész közösség, osztozik a tragédiájukban, és rengeteg ember igyekszik segíteni. Büszke vagyok az erdélyi magyarokra, akik ezúttal is jelesre vizsgáznak összefogásból, nekünk megmutatta a történelem, hogy érdekünk a belső szolidaritás, az egymás iránti felelősségvállalás. A szolidaritás a tettekben mutatkozik meg, közösségünk számtalanszor bizonyította rászoruló tagjainak, hogy számíthatnak rá. Felelősek vagyunk egymásért, ezt érezni és éreztetni kell” – fogalmazott a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor szerint fontos, hogy a megyei önkormányzat és a helyi politikum mellett a civil szféra is megmozdult, több szervezet indított gyűjtést, hogy segítsen az év leghidegebb időszakában bajba jutott embereken.
(közlemény)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!