
Az RMDSZ kész megszavazni a költségvetés-tervezetet a parlamentben, miután a szakbizottsági viták során a magyar érdekképviselet több módosító indítványát elfogadták - jelentette be csütörtökön Kelemen Hunor.
2019. február 14., 15:442019. február 14., 15:44
Ezzel elhárulni látszik a veszélye annak, hogy a hét végén esedékes voksoláson a - képviselői távozása miatt meggyengült - PSD-ALDE koalíciónak ne legyen elegendő szavazata a költségvetési törvény elfogadásához.
Kelemen Hunor rámutatott: az RMDSZ-nek komoly fenntartásai voltak azzal a költségvetés-tervezettel szemben, amelyet a kormány kidolgozott, de az utóbbi napok során az RMDSZ-nek több olyan módosító indítványt sikerült elfogadtatnia, amelyek az eredetileg előirányzottnál több forrást juttatnak a helyi önkormányzatoknak és bővültek a helyi és országos jelentőségű infrastruktúra-fejlesztésre szánt források is, köztük az észak-erdélyi, illetve az Erdélyt és Moldvát összekötő autópálya-projektre szánt összegek.
Az RMDSZ elnöke szerint a koalíció tervezetének legnagyobb hibája az, hogy több hónapos késéssel került a parlament elé, és emiatt legalább két hónapos késésbe került minden idei állami és önkormányzati beruházás. Ezen már nem lehetett segíteni, de éppen ezért fontos mielőbb lezárni a vitát - tette hozzá.
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője korábban arról számolt be a Maszol hírportálnak, hogy a kormánykoalíció megnégyszerezte a kormány az észak-erdélyi autópálya kivitelezésére eredetileg tervezett összeget, amelyből csaknem 40 kilométernyi rész épülne meg idén, illetve az erdélyi magyar közösség számára fontos további fejlesztések is bekerültek az idei költségvetés tervezetébe.
A büdzsé új változatában forrásokat is előirányoznak az önkormányzatoknak az immár rájuk hárított szociális feladatok ellátására és a kormány eredeti elképzeléseitől eltérően az önkormányzatoknak nem kell fedezniük például a kántorok, harangozók fizetését. Forrásokat különítenek el a nagyszalontai körgyűrű megépítésére, jelentős kórházi befektetésekre Kovászna, Maros, Szilágy és Hargita megyében, a marosvásárhelyi repülőtér további korszerűsítésére, a szatmárnémeti megyei könyvtár új székházának megvásárlására - részletezte a Maszolnak az RMDSZ javaslatára elfogadott költségvetés-módosításokat az RMDSZ frakcióvezetője.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!