Az önkéntesek igazi hősök

December 5-e az önkéntesség világnapja. A világon közel egymilliárd, Európában pedig 115 millió 900 ezer felnőtt dolgozik önkéntesként. A világnap célja felhívni az önkéntesség stratégiailag is pozitív hatásaira a figyelmet, mint a gazdasági és társadalmi fellendülés hatékony eszköze.

Bús Ildikó

2021. december 06., 00:052021. december 06., 00:05

Grüman Éva önkéntes és önkéntes-koordinátor évek óta foglalkozik fiatalokkal, felnőttekkel, akikkel különböző önkéntes munkát végeznek itthon és külföldön egyaránt. Mint mondta, az igazi hősök köztünk élnek, ma őket ünnepeljük, az önkénteseket, akik példát mutatnak az egész közösségnek, hiszen nap mint nap a legnagyobb kincsüket adják: az idejüket.


– Köszönettel és hálával tartozunk mindazoknak, akik önkéntes tevékenységet végeznek, hiszen a megyében kifejtett ifjúsági, civil élet példaértékű az egész ország számára – mondta.


Az InnoEdu – Innováció a Felnőttoktatásban Egyesület elnöke kifejtette: annak ellenére, hogy az emberek bizonytalanságban éltek, és folyamatosan szigorítások voltak, az elmúlt évben a civil szervezetek mégis azon dolgoztak, hogy minél több programot tudjanak megvalósítani. A tavalyhoz képest az idén már sokkal több lehetőség adódott mind helyi, mind nemzetközi szinten. Továbbra is arra buzdítanak mindenkit, hogy próbálja ki az önkéntességet, ahol életre szóló barátságok kötődnek, valamint az egyedi tapasztalatszerzés hozzásegít ahhoz, hogy ha kis lépésekben is, de pozitív változást hozzunk a társadalomban.


Grüman Éva rámutatott: idén indult egy újabb finanszírozási ciklus az Erasmus+ területén, amely az által az Európai Bizottság az oktatást, képzést, ifjúságügyet és sportot támogatja, és a 2021–2027 közötti programszakasz költségvetésére több mint 26 milliárd euró támogatást fogadtak el. A következő 7 évben a befogadásra, környezetvédelemre és a digitalizációra fektetik a hangsúlyt. Egyik céljuk a jövőre nézve, hogy még ismertebbé tegyék a programot a háromszéki fiatalok körében. Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy továbbra is tájékoztassák az érdeklődőket a helyi és nemzetközi önkéntességi lehetőségekről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés