
Helyt adott a bukaresti ítélőtábla a Prahova megyei Gornet község önkormányzata által benyújtott igénylésnek, és érvénytelenítette az országos katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) azon döntését, amellyel vesztegzár alá helyezték a települést.
2020. augusztus 05., 08:312020. augusztus 05., 08:31
A döntés nem végleges - két napon belül megfellebbezhető -, de végrehajtandó.
A Prahova megyei vészhelyzeti bizottság július 22-én döntött Gornet vesztegzár alá vonásáról, miután két hét alatt 15 koronavírusos megbetegedést igazoltak a településen. Később a DSU vezetője rendeletet adott ki a karanténról, ezt támadta meg a bíróságon a helyi önkormányzat.
A községet képviselő ügyvéd, Bogdan Dumitru akkor úgy nyilatkozott, a helyi hatóságok 500 ezer euró kártérítést követelnek, mivel több mint 450 ember munkahely nélkül maradt, miután a más településeken lévő munkáltatóik megtiltották nekik, hogy bemenjenek dolgozni, ugyanakkor a község polgárait nem fogadták a szomszéd települések boltjaiban, gyógyszertáraiban, teljesen elszigetelődtek, sőt még "meg is szólták" őket.
Később az ügyvéd bejelentette, hogy 4 millió euró kártérítést kérnek a DSU-tól.
Bogdan Dumitru arra hivatkozva kérte az ítélőtáblától a karantént elrendelő határozat törvénytelenné nyilvánítását, hogy a rendelet kibocsátásakor a DSU a megyei hatóság egy olyan határozatára hivatkozott, amelynek nincs köze a karantén elrendeléséhez, hanem a sertéspestis terjedésének fékezéséről szól. Az ügyvéd azt is felrótta, hogy a Prahova megyei közegészségügyi igazgatóság nem végzett semmiféle epidemiológiai vizsgálatot, nem volt együttműködés a prefektus és a helyi hatóságok között.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!