Az Európai Ügyészség vizsgálatot indított a vakcinák uniós beszerzésével kapcsolatban

Az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálatot indított a koronavírus elleni vakcinák európai uniós beszerzésével kapcsolatban - közölte pénteken a luxembourgi székhelyű testület.

Székely Hírmondó

2022. október 15., 10:522022. október 15., 10:52

Az elsősorban az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel és az uniós költségvetés ellen elkövetett csalásokkal szemben eljáró EPPO honlapján közzétett közleményben az áll: a testület a rendkívül nagy érdeklődés miatt megerősíti, hogy vizsgálat van folyamatban, de további részleteket egyelőre nem hoznak nyilvánosságra.

Az Európai Bizottság az uniós tagállamok nevében több száz millió adag vakcinára vonatkozó szerződéseket kötött különféle gyógyszergyártó vállalatokkal. Azt, hogy ennek a folyamatnak melyik része tartozik az EPPO vizsgálatának hatálya alá, nem hozták egyelőre nyilvánosságra.

Tavaly áprilisban a The New York Times című amerikai napilap arról számolt be, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és a Pfizer amerikai gyógyszercég igazgatója, Albert Bourla sms-eket váltott egymással, amelyek elősegítették a mintegy 1,8 milliárd adagnyi vakcina uniós beszerzését. Az sms-ek tartalmára vonatkozóan számos újságírói kérdés érkezett az Európai Bizottsághoz, amelyekre a testület nem válaszolt érdemben.

Az európai ombudsman idén januárban arra kérte a brüsszeli bizottságot, hogy végezzen átfogó kutatást az sms-ek után, és amennyiben léteztek, a tartalmukat hozzák nyilvánosságra.

Az ombudsman vizsgálata során később kiderült, hogy a bizottság az elnöki kabinetet fel sem kérte arra, hogy keresse meg a szóban forgó szöveges üzeneteket. Ehelyett olyan dokumentumokat bocsátott rendelkezésre, amelyek megfelelnek a bizottság belső nyilvántartási kritériumainak. Az ombudsman úgy ítélte meg, hogy ez "hivatali visszásságnak" minősül, és felkérte a testületet, hogy végezzen szélesebb körű kutatást a szöveges üzenetek után.

Egy 2001-es uniós rendelet szerint "adathordozótól függetlenül minden olyan adattartalom" a nyilvánosság számára hozzáférhető uniós dokumentumnak minősül, amely "az intézmény feladatkörébe tartozó politikára, tevékenységre és döntéshozatalra vonatkozó üggyel kapcsolatos".

Az Európai Számvevőszék (ECA), az unió költségvetési ellenőrző szerve azt állítja, hogy a vakcinabeszerzésre vonatkozó előzetes tárgyalásokról írt szeptemberi jelentéséhez nem kapta meg a kért információkat az Európai Bizottságtól.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint az Európai Ügyészségnek a koronavírus elleni oltások uniós szintű beszerzései mellett ki kellene vizsgálnia a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) miniszterei által irányított romániai vakcinavásárlásokat is.

Pénteki közleményében a PSD emlékeztett arra, hogy az USR egymást váltó egészségügyi miniszterei hatalmas mennyiségű koronavírus elleni oltóanyagot vásároltattak a román állammal 2021-ben. A párt szerint ez a döntés azért érthetetlen, mert ezt megelőzően a kormány a lakosság teljes immunizálására elegendő vakcinamennyiség kétszeresét már megrendelte.

A PSD szerint több mint egymilliárd euró kárt okozott az államnak ez a "rendellenes" vakcinabeszerzés, és az USR akkori miniszterei, Dan Barna, Vlad Voiculescu és Ioana Mihăilă a mai napig nem magyarázták meg, hogy miért volt rá szükség. Különösen olyan körülmények között - tették hozzá a közleményben -, hogy a romániaiak oltakozási hajlandósága az európai átlagnál közismerten kisebb volt.

forrás: MTI, Agerpres

fotó: Rosta Tibor/MTI

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés