Az Európai Parlament jóváhagyta az Európai Unió 2021-2027 közötti költségvetését

Jóváhagyta az Európai Parlament szerdán az Európai Unió következő hétéves, 2021 és 2027 közötti költségvetését, így az uniós tagországok már a jövő év elején hozzájuthatnak az uniós támogatásokhoz.

Székely Hírmondó

2020. december 17., 09:212020. december 17., 09:21

A testület brüsszeli plenáris ülésén 548 szavazattal, 81 ellenszavazat és 66 tartózkodás mellett elfogadott, hét év alatt 1074 milliárd eurót kitevő költségvetésről az Európai Unió Tanácsával november 10-én született megállapodás, melyet a tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács a múlt héten tartott csúcsértekezletén erősített meg.

A költségvetés tételei között a korábbi évekhez képest jelentős többletforrás áll majd rendelkezésre egyebek mellett az egészségügyi, a kutatást támogató Horizon és az Erasmus oktatási programokra, továbbá jelentős összegek fordíthatók majd a jövőbeli esetleges igények és válságok kezelésére, illetve a legfontosabb programok kiegészítésére.

Az EP egyidejűleg elfogadta a költségvetés saját forrásairól és az összegek belső átcsoportosításáról szóló intézményközi megállapodást is. Ennek értelmében a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítási alaphoz szükséges hitelfelvétel közép- és hosszútávú költségeit nem szabad sem a hosszútávú költségvetésben már bejáratott befektetési programok rovására, sem pedig a tagállamok bruttó nemzeti jövedelmén alapuló hozzájárulásának a növelésével rendezni. A parlamenti tárgyalók ezért a következő hét évre menetrendet javasoltak az európai költségvetés új saját forrásainak bevezetésére.

A menetrendben 2021-től az egyes tagállamokban az újra nem hasznosított műanyagok mennyiségétől függően kivetett adóból származó bevétel, 2023-tól az európai kibocsátáskereskedelmi rendszeren (ETS), és valószínűleg a szén-dioxid-kibocsátás határokon történő kiigazítását célzó mechanizmus, és egy új digitális díj, 2026-tól pedig a pénzügyi tranzakciós adón alapuló bevétel, valamint a vállalati szektortól származó pénzügyi hozzájárulás, illetve az új egységes társaságiadó-alap szerepel.

A költségvetés és a helyreállítási alap teljes összegének legalább 30 százalékát az éghajlatváltozással kapcsolatos célokra, az éves kiadásoknak 2024-től 7,5 százalékát, 2026-tól pedig 10 százalékát a biodiverzitási célokra kell fordítani. Ennek ellenőrzésére hatékonyabb éghajlat- és biodiverzitás-megfigyelő módszertant kell majd alkalmazni. A költségvetés átfogó prioritása továbbá a nemek közötti egyenlőség biztosítása lesz, amelyet a programok nemekre gyakorolt hatásának előzetes felmérésével és nyomon követésével valósítanak meg.

Az Európai Unió Tanácsának még hivatalosan is el kell fogadnia az uniós költségvetést és az intézményközi megállapodást.

Az Európai Parlament a brüsszeli plenáris ülésén jóváhagyta a jogállamisági feltételrendszerről szóló, az uniós források védelmét szolgáló rendeletet is - közölte az uniós parlament szerdán.

Az új rendelet értelmében az uniós kifizetések visszatarthatók azoktól az országoktól, ahol az uniós források kezelése kapcsán bebizonyosodik a jogállamiság megsértése. A jogerőre emelkedett új rendelet 2021. január elsejétől az unió és a tagállamok közös kezelésében álló forrásokra érvényes.

A tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács a múlt héten erősítette meg a júliusi EU-csúcstalálkozón elfogadott megállapodást az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről és a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról. A rendelethez záradékot csatoltak, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik. Ez azt jelenti, hogy a mechanizmust nem lehet politikai célokra használni.

A mechanizmus alkalmazása esetén első lépésként, amennyiben megállapítja, hogy egy tagállam jogsértést követ el, az Európai Bizottság javasolhatja a feltételrendszerhez kapcsolódó eljárás megindítását. Ezt követően a tagállamokat tömörítő Tanácsnak egy hónap, kivételes esetben három hónap áll rendelkezésére, hogy minősített többséggel szavazzon a javasolt intézkedésekről. A teljes döntési mechanizmus időtartama 7-9 hónap.

Az új jogszabály nem csak egyedi esetekben, hanem - a szöveg szerint - akkor is alkalmazható lesz, ha az alapvető jogok rendszerszintűen sérülnek, és ennek hatása van az uniós források kezelésére. A jogszabály biztosítja, hogy az uniós támogatásokra jogosult vagy azoktól függő végső kedvezményezettek hozzájuthassanak a támogatásokhoz az eljárás ideje alatt vagy annak lezárását követően is. Az Európai Bizottság arra is jogosítványt kapott, hogy az adott tagállamnak járó támogatás soron következő részletének csökkentésével kiigazítsa a tagállamnak járó kifizetéseket.

A tájékoztatás szerint az Európai Parlament a rendelet elfogadása mellett egy állásfoglalásról is szavaz, amelyben ajánlásokat fogalmaz meg a tagállamok szakminisztereit tömörítő Európai Unió Tanácsa és az uniós bizottság számára a feltételrendszerről szóló rendelet alkalmazásával kapcsolatban.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés