Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. december 14., 00:112021. december 14., 00:11
Az ország útjait járva találkoztam egy elkeseredett emberrel: „most jöttem haza, mert kiutasítottak az Európai Unió minden tagországából”. Az történt ugyanis, hogy Belgiumban dolgozván szükségük volt húsra. Több társukkal nyulat neveltek, majd levágták. Ez okozta a vesztüket, mert egy ellenőrzésen követelték a nyulakat. Csak az elásott bőrüket, szőrüket tudták bemutatni. Ezért rögvest kiutasították őket. Most meg izgul, hogy Erdélybe is utánuk jönnek. Hát jöttek is, megnézni, miként tartják be az uniós rendeleteket!
Sosem értettem az EU különböző irodáinak hada által jó pénzért kiötölt és más nemzetiségű polgárokra ráerőszakolt és ezek életviteléhez nem passzoló rendeletek sorát. Miért nem kérdezik meg, mire is lenne szükségük a normális életvitelhez, addig is, amíg a drágább elektromos autók, gépkocsik használatát ajánlanák, szélerőművekről, napenergia-felhasználásáról, vízi erőművek indításáról álmodoznának!
Valamiképpen úgy érzem, Romániát, de a többi kelet-európai országot is kísérleti nyulaknak tekintik. Mindenben, kivéve, hogy szinte nem is akarnak hallani a nemzetiségekről, ők a monolit népességet szeretik, ahol ugyanaz a népesség kéri a jogokat. Igaz, az utóbbi időkben éppen az emberi jogokról nem akarnak tudni. Az európai bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szerint minden „feleslegest” félre kell tolni. Még az idős emberek nyugdíját is felesleges pénzkiadásnak tartja. A polgárok oltását pedig kötelezőnek írná elő, oda sem figyelve az emberi jogokra.
Az 1923-ban egy osztrák gróf, Richard Coudenhove-Kalergi alapította páneurópai mozgalom a népek közötti egyenlőséget akarta, ám az eszme megvalósítása a második világégés utánra maradt. Előbb a gazdasági ellentéteket simították el, később a lemaradt egykori szocialista országokat akarták különböző, Brüsszelben kidolgozott programokkal megerősíteni, de mindez nem közös döntéssel történt, hanem a fejlett államok érdekeinek megfelelően. Kialakítottak egy hatalmas összegekbe kerülő bürokráciát, amelynek jogi kitalációival bizonyítani akarják, hogy dolgoznak. Ilyetén működése az egész unió számára kolonc, és mind több tagországnak az a véleménye, hogy sokáig cipelni nem lehet.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!