
Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) 160 helyszínen mintegy 2200 önkormányzati képviselőjelölttel, valamint 94 polgármesterjelölttel vág neki a szeptember 27-én tartandó önkormányzati választásoknak - jelentette be egy hétfői kolozsvári sajtótájékoztatón Csomortányi István, a pártszövetség társelnöke.
2020. augusztus 31., 17:262020. augusztus 31., 17:26
A politikus elmondta: a januári kongresszusi döntéseknek megfelelően az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) politikai szövetségként jegyezte be a bíróságon az Erdélyi Magyar Szövetséget, és az önkormányzati választások után elindítják a két párt fúziójából létrejövő Erdélyi Magyar Szövetség nevű párt bejegyzését is.
Hozzátette: a két párt szövetségével lépéseket tettek az erdélyi magyar egység felé. Az egység azonban nem lehet egyelőre teljes, mert a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem kívánt tárgyalásba bocsátkozni velük. Hozzátette: egyetlen helyszín sincs, ahol az RMDSZ-szel indulnának választási szövetségben. Ezt azért tartotta szomorúnak, mert az RMDSZ Beszterce és Hunyad megyében román pártokkal alkotott választási szövetséget, de az EMSZ-szel tárgyalni sem akart.
Csomortányi István kijelentette: két megyében az EMSZ jelöltjei a szövetséget alkotó pártok színeiben indulnak. Bihar megyében az EMNP jele, Szatmárban az MPP jele jelenik majd meg a szavazólapokon. Hozzátette: az EMSZ Szatmár megyében visszaléptette, Maros megyében el sem indította a megyei önkormányzati elnökjelöltjét, hogy ne rontsa az RMDSZ-es magyar jelölt esélyeit. Hasonló megfontolásból Brassóban visszaléptette, Kolozsváron pedig el sem indította a városi képviselőjelölt-listáját. Marosvásárhelyen a függetlenként induló Soós Zoltán polgármesterjelöltet támogatják. Kérdésre azt is megjegyezte, hogy Székelyudvarhelyen csak az MPP állított jelölteket, ezeket azonban az EMNP nem tudja támogatni.
A társelnök az MTI kérdésére elmondta: a szövetséget alkotó két pártnak jelenleg 450 önkormányzati képviselője van, és 17 települést vezetnek a két párt valamelyikéhez tartozó vagy általuk támogatott független polgármesterek. Azt tekintette választási céljának, hogy javítsanak a szövetség képviseleti arányán, általánosabb célként pedig azt fogalmazta meg, hogy minél több magyar jelölt jusson önkormányzati tisztségekhez Erdélyben.
A politikus az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján úgy értékelte, hogy a bukaresti politikai elit lemondott az erdélyi magyarokról, nem akar már együttműködni a magyarokat képviselő politikai szervezetekkel, ezért az önkormányzatok lesznek a közösség legfontosabb védőbástyái.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!