Az ár hozománya

Könnyen vetném magam mögé a rekkenő napokat, órákat, akkor viszont miért fohász- meg imádkoztam annyit ablakban, perzselt fák alatt, miért? Vízért. Ami szárazság idején egyenlő a mindennapi kenyérrel vagy annak hiányával.
Jutott nekünk mindkettőből. Azt is mondhatnám, hogy bizony 1946-ban s ‘47-ben, a rettenetes szárazság idején még az eső jövetelét is csak titokban beszélhette meg ez a nép a magyar Jóistennel, mert tilos vala a fohász, a kommunista varjak mindenütt figyeltek. Idén ijesztően meredt ránk a szárazság lehetősége. A képzelet rögvest idézte a kevésbé fiataloknál a 70 évvel ezelőtti állapotokat. Hát fohászoltunk idén együtt és külön, lestük az ég, a csillagok s az elmaradó felhők útjait. Add Uram...
Várakozni nehéz, különösen, ha nem tehetünk sokat az öntözés dolgában. Hegyes vidékeken nehéz az. Verebek, galambok járnak az ablakom párkányára, etetem őket az 1947-es maradék reménnyel is. Kopognak a kis csőrök a párkány lapjain, gondolják a madarak, hogy lám, kijut minden nap, s hátha priccolunk nemsokára a patakok, tavacskák vizében.
Hozzám befut Băsescu egykori román államelnök képe, igazán nem díszrámában. Hozza a 2005-ös itteni árvíz őt is, hozza, mint hozta s vitte a tyúkpajtákat, létrákat, vitte a hidakat, pallókat, a házakat is. Uram, bocsásd meg, amit vétkeztünk s vétkeztek ellenünk. Székelyudvarhely ár alatt, minden patak, igen a Nyikó mente, Malomfalva. Akkor, most 13 éve, még a gólyák is elriadtak a víztől. Állt a gazda, gumicsizma a csóré lábon, állott a televízió riportere előtt, mintha minden mindegy, mosolyog. De nem! – Nézni es rossz volt, amit művelt az ár. De hát... Isten így rendelte. Újraépítünk mindent egy szálig, hogy igen...
Udvarhelyszéken egymásra borulva csűrök, házak. Délután, akkor, arra leszek figyelmes, hogy Băsescu államelnök szélesen integetve kiabál Argeș megyében egy elsodort falu vinnyogó népének. – Maguk itt kérnek pénzt, segítséget, de egy gerendát meg nem mozdítanak! A székelyek megbolydultan építenek vissza mindent, maguk meg itt koldulnak, de nem csinálnak semmit.
Az ár ma se kegyelmez. De tudom, az összekötő hidakat nálunk le nem ronthatja. Tán a föld közepéig érnek a cövekek.