Az államfő csúcsteljesítménye

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán

2019. november 19., 00:262019. november 19., 00:26

Majd jól alája kérdeznek a meghívottak, és ismét elbúsulják, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) megpróbálta maga alá gyűrni az igazságszolgáltatást. Ez egyébként igaz, csak várhatóan nem lesz idő szót ejteni arról is, hogy az államfőt kiszolgáló Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a régi politikai rendőrséget meghazudtoló hatékonysággal távolított el mindenkit, aki útban állt, legyen szó kellemetlen politikai ellenfelekről vagy a kisebbségek túlságosan is megerősödött vezetőiről.

Majd sírunk egyet azon, hogy PSD semmibe vette a törvényes előírásokat, amivel vitatkozni sem érdemes, csak nem lesz, aki szóljon arról, hogy az államfő megszámlálhatatlan alkalommal megszegte az alkotmányt, amire felesküdött. Majd jó erősen ostorozni fogjuk a szocialistákat, hogy „már háromszor küldte haza őket a román nép”, az európai parlamenti választásokon, a népszavazáson és legutóbb, az államfőválasztáson, és aligha lesz, aki eszébe juttatja, hogy amúgy ebben az igazán lerobbant állapotban, sokkal nagyobb részvétel mellett is több szavazatot kaptak, mint amennyivel a liberálisok bejutottak a parlamentbe. S hogy azáltal, hogy e pártot úgy, ahogy van, országellenesnek, illegitimnek, már-már törvénytelennek titulálja, gyakorlatilag hülyének nézi azt a több mint kétmillió állampolgárt, aki – akárhogyan is nézzük – szabad akaratából a PSD-t támogatta.

Annál lennebb pedig már nincs, hogy egy magát liberálisnak nevező politikus fölöslegesnek nevezze a vitát, az eszmék ütköztetését, és szervezzen magának egy fórumot, akár a kommunista párt 1989 előtt, ahol „szűnni nem akaró tapssal” kikiáltják majd, hogy ő a legjobb. Így sikerült az államfőnek egy igazán nagy teljesítmény: elérte azt, hogy az általa amúgy joggal bírált és elítélt párt jelöltje erkölcsi fölénybe kerüljön vele szemben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust