
A capital.ro gazdasági portál felleltározta a Klaus Iohannis államfő 2020. évi külföldi utazásait, azzal a megjegyzéssel, hogy a határon túli látogatások, találkozók számát igencsak beszűkítette a koronavírus-világjárvány.
2020. december 30., 16:372020. december 30., 16:37
A Iohannis, Iohannisné és kísérőik külföldi útjai év elejétől: Németország (Bajorország, majd Magdeburg), Izrael, Belgium (ötször Brüsszel), Moldovai Köztársaság. Jó néhány külföldi jellegű találkozót, megbeszélést, felszólalást, tárgyalást online rendszerben, interneten oldották meg.
Itthon, a Cotroceni-palotában az államfő kihirdetett csaknem 300 törvényt, az adatösszesítésekig 28 törvényt megtámadott az Alkotmánybíróságnál. Év elejétől december 23-ig az államelnöki hivatalban összesen 38 kegyelmi kérvényt iktattak az érintett elítéltek, illetve jogi képviseleteik. December 23-ig egyiket sem írta alá Klaus Iohannis. Az államfő kiosztott több mint 740 különféle fokozatú, elnevezésű kitüntetést, a szám tartalmazza az elismerésben részesülő intézményeket is.
(bl)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!