Új-Zéland után Ausztráliában szerzett élményeit is megírta, majd a szentgyörgyi közönségnek képekkel kísért kóstolót hozott belőlük Vandra Attila.
2019. február 11., 00:072019. február 11., 00:07
A brassói, már több, különböző műfajú könyvvel büszkélkedő vegyészmérnök lányát látogatta meg Új-Zélandban is, és most Ausztráliában is, ezt a kellemes eseményt pedig összekötötte az új, kontinensnyi ország felfedezésével, természetesen alapos dokumentálódás után – árulta el Vandra Attila írótársa, M. Simon Katalin faggatózására. Élményeit könyvben is megírta Eukaliptuszok és kenguruk címmel (ezt a Brassói Lapok és a Héttorony irodalmi portál sorozatban közölte), ezért aki nem elégedett meg a szűk óra alatt megszerzett ismeretekkel, onnan további részleteket is megtudhat.
Ennyi idő csak éppen arra volt elég, hogy erről a tőlünk nézve legtávolabbi és legkisebb földrészről további leg-eket tudjunk meg: hogy a legöregebb, legmelegebb, legszárazabb, a legritkább népességű, de közbiztonsága is a legjobb. Aborigén őslakosai a legrégebbi folyamatos kultúra őrzői, hamarabb ismerték a nap és hold mozgása, illetve az árapály összefüggését, mint az európaiak. Naptárjuk 27 ezer éves, legendáikban őrzik 40 ezer éve kihalt állatok és elsüllyedt területekről való tudást.
Ettől eltekintve is Ausztrália számos kuriózumot rejt, például az egyedül itt honos tojásrakó és erszényes emlősöket. A világ leghosszabb krokodiljainak ad élőhelyet, de a legnagyobb giliszta, csótány, tücsök és hangya is itt él. Növényvilágának 90%-át az eukaliptuszok jelentik, amelyek ugyanakkor a föld legmagasabb fái, elérik a 100 métert is.
Vandra Attila ausztráliai útikönyve megrendelhető, az érdeklődők a vandraattila@gmail.com e-mail-címre írjanak.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!