Aurescu: a kanadai légierő gépei júliustól ismét járőrszolgálatot fognak teljesíteni a román légtérben

Kanada júliustól hat CF-18-as harci géppel teljesít majd újra járőrszolgálatot a román légtérben - jelentette be hétfőn a külügyminiszter.

Székely Hírmondó

2022. március 07., 15:562022. március 07., 15:56

[reklam]

A kanadai hivatali kollégájával, Melanie Jolyval közös sajtótájékoztatóján Bogdan Aurescu emlékeztetett arra, hogy a kanadai légierő egyik különítménye korábban, tavaly decemberig már teljesített légi járőrszolgálatot Romániában. Ezek a küldetések júliustól folytatódnak.

Melanie Joly elmondta, hogy Kanada hat CF-18-as harci gépet küld erre a célra Romániába, amelyek katonai személyzete év végig elérheti a 200 főt.

A kanadai külügyminiszter beszélt országa hozzájárulásáról is a NATO keleti szárnyának megerősítéséhez az Ukrajna ellen indított orosz támadás után. Emlékeztetett arra, hogy Kanada egy hadihajót bocsátott a katonai szövetség rendelkezésére erre a célra.

A sajtótájékoztatón Bogdan Aurescu elmondta, hogy a bukaresti külügy eddig 600 kanadai állampolgár Ukrajnából történő biztonságos kimenekítéséhez járult hozzá.

A Románia határainál és a fekete-tengeri térségben kialakult aggasztó helyzetről, valamint a polgári nukleáris együttműködés fejlesztéséről és bővítéséről tárgyalt hétfőn Klaus Iohannis a Cotroceni-palotában Melanie Joly kanadai külügyminiszterrel.

Az elnöki hivatal közleménye szerint az államfő nagyra értékelte a kanadai diplomácia vezetőjének jelenlétét Romániában ebben az egész régió számára kritikus időszakban. Klaus Iohannis köszönetet mondott Melanie Jolynak, amiért Kanada aktívan hozzájárult a NATO keleti szárnyának megerősítéséhez, beleértve a katonai szövetség gyorsreagálású haderejének bevetését is.

Az államfő kiemelte Románia hozzájárulását az Ukrajnának nyújtott humanitárius segítséghez, többek között a szomszédos országnak szánt nemzetközi humanitárius segélyek koordinálására és összegyűjtésére szolgáló logisztikai központ létrehozásával.

A közlemény szerint a felek az energiagondokkal és jelentős ukrajnai menekülthullámmal küszködő Moldovai Köztársaság támogatásának módozatairól is tárgyaltak.

Klaus Iohannis elismerően szólt a Románia és Kanada közötti partnerségről és a két ország több területre kiterjedő együttműködéséről. A találkozón elhangzott, hogy mindkét fél érdekelt a polgári nukleáris együttműködés fejlesztésében és bővítésében. Az államfő hangsúlyozta, hogy az atomenergiának különleges jelentősége van az Európai Unió energiabiztonságának megteremtésében.

A közlemény szerint a kanadai külügyminiszter értékelte azt, ahogyan Románia kezeli az Ukrajna elleni orosz invázió okozta nehéz helyzetet, és köszönetet mondott a katonai konfliktus elől menekülni kényszerülő emberek iránti román szolidaritásért és támogatásért.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés